Főoldal » Tóth Béla újságíró, filológus, művelődéstörténész, író, műfordító
Kultúra

Tóth Béla újságíró, filológus, művelődéstörténész, író, műfordító

toth belaTóth Béla neve ugyan tucatnév,
de Tóth Béla munkája ugyancsak ritkaság

Az újságírószakma voltaképpen egyféle iparos mesterség: tulajdonképpen nem szépírás, de valami ahhoz hasonló tevékenység, esetenként egészen közel áll az irodalomhoz – de mégsem az.

A klasszikus közép-európai újságírás (ezen belül a magyar meg pláne…) egy-egy műfaja ugyanakkor mégiscsak szépírásnak tekintendő, nem csak azért, mert esetenként még csak föl sem fedezhető benne a klasszikus hírlapírói alap, miszerint a konkrét híradásból a mindenkori (másnapra már el is évülő) aznapról esik szó, azon belül is arról, hogy ki, mit, hol, mikor és hogyan csinált valamit, ami mások – sokak – számára fontos.

A hírlapszerkesztők álma az olyan újságíró, aki befolyásmentesen, politika függetlenül és persze röviden, de nagyon precízen rögzíti a társadalmi-politikai- kulturális élet eseményeket.

Tudni való azonban, hogy az ilyen újságíró csak a szerkesztő képzeletében létezik – még akkor is, ha egy-egy újság kiírja magának a mottót, miszerint a hír szent, a vélemény meg szabad, hisz ha az újságíró meg is birkózott a függetlenséggel, majd elbotlik vele maga a szerkesztő…

Ma az újságírás egy igazán sajátos művelőjére, jelesül Tóth Bélára (1857-1907) emlékezünk, mert munkásságát igazán érdemes felidézni – tulajdonképpen bármikor.

Először is leszögezem: e tucatnevű elődöm és kollégám a szakma egyik legnagyobbika volt, noha tudomásom szerint soha egyetlen konkrét hír vagy tudósítás nem került ki a keze alól.

Ilyenformán lapjánál akár nélkülözhető is lett volna – tevékenysége ugyanakkor pótolhatatlan.

Cikkei (esetenként neve megjelenítése nélkül) ma is elő- előkerülnek, történeteiből szinte mindenki ismer nem is egyet, olykor idézi is – anélkül, hogy sejtelme volna, hogy a sztori megörökítése Tóth Béla nevéhez kötődik.

Nézzük csak, mit ír róla a netlexikon:

“Tóth Béla (Pest, 1857. október 20. – Budapest, 1907. április 3.) újságíró, filológus, művelődéstörténész, író, műfordító. A századforduló elismert, sokoldalú publicistája volt, de jelentős munkásságot fejtett ki a magyar nyelvű proverbiumok, anekdoták, aforizmák és szállóigék összegyűjtése és filológiai feldolgozása terén is. Tóth Kálmán (1831–1881) költő, író és Majthényi Flóra (1837–1915) költő fia.”

Egyébiránt a fenti rövid összefoglalóban a “de” kötőszó utáni mondatrészen van a hangsúly.

Továbbmegyek:

“Ismertségét és elismertségét elsősorban filológiai és művelődéstörténeti kutatásainak köszönhette. Összegyűjtötte és magyarázatokkal kiegészítve közreadta a magyar irodalom aforizma- és szállóigeanyagát. Tudományos szempontból is jelentős a magyar anekdotakincset összefoglaló, hatkötetes monografikus műve. Széles olvasóközönséget hódított meg egyetemes művelődéstörténeti érdekességeket ismertető írásaival és könyveivel is. Egyebek mellett ő tisztázta a „magyar Faustként” elhíresült 18. századi orvosdoktor, Hatvani István alakját az ördöngösség évszázados vádja alól, ő tárta fel a 16. századi budai dervis, Gül baba történetét. Munkatársa volt A Pallas nagy lexikonának és a Magyar Nyelvőr című folyóiratnak is. Nyelvészeti írásaiban Szarvas Gábor ortológ – az idegen hatásokat és a nyelvújítási törekvéseket elutasító – nyelvművelési elgondolásai mellett szállt síkra, emellett nevéhez fűződik több koholt nyelvemlék leleplezése is.”

Az anekdoták összegyűjtésében és feldolgozásában iszonyatos és fölöttébb hálátlan hangyamunkáról van szó, bár a hálás (?) utókor e tevékenységet újra meg újra felfedezi és felhasználja – igaz, leginkább Tóth Béla nevének említése nélkül.

Legnagyobbjaink a XIX., és akár XX. századi prózánk jelesei éppen az anekdota műfajából építkeztek, hisz Jókai Mór, Mikszáth Kálmán és Krúdy Gyula egész életműve alapvetően anekdotikus – de hol van az ő ismertségükhöz képest Tóth Béla neve, noha a hat kötetnyi anekdotájára bárki alapozhatna egy komplett életművet.

“Anekdotakedvelő nemzet vagyunk mi, magyarok” – írta 1898-ban Tóth Béla A magyar anekdotakincs című könyvében.

Szerb Antal fokozta ugyanezt a véleményt, szerinte “Magyarhonban ősidőktől tisztelték azt az embert, aki anekdotákat tudott mondani. A XVI. századi irodalmi értékű levelezés tele van remek históriákkal. Klasszikusaink, Arany és Jókai sokszor merített a magyar anekdotázó hajlamból, de „formaalkotó művészi mozzanattá csak Mikszáthnál lett”. A nagy palóc egyik írásában utal is a legrégibb ősre, mert „már Attila humorral felelt Róma könyörgő püspökének: »Ha te Isten szolgájának mondod magad, én akkor az Isten ostora vagyok.«”
Mikszáth – aki az anekdotázó királyok között főkirálynak számít – klasszikussá vált regényeibe foglalt adomáival – lepipálta a konkrét anekdoták királyát.
Így aztán Tóth Béla igazán megérdemli, hogy évente egyszer-kétszer rátegyük koronáját az ő fejére – ezt tesszük mi ma.

Szerző: Mészáros Sunyó Újságíró

Hasonló hírek

Bemutatták Günter Grass utolsó kötetét

info

Elhunyt Kóti Árpád, a nemzet színésze

info

Alice Csodaországban, újra Dalí vízióival

info