7.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeSportForma1Totális háború a Forma-1-ben, céltáblává vált Hamilton

Totális háború a Forma-1-ben, céltáblává vált Hamilton

Verstappen a kórházból, a Red Bull vezetői a pálya mellől üzentek kőkeményen a hétszeres világbajnoknak. Rasszista támadások is érték Hamiltont.

Lewis Hamilton 250 km/h fölötti sebességnél penderítette ki a pályáról Max Verstappent. A gumifalnak ütköző trónkövetelő kőkeményen beszólt neki a kórházból, mások kommentben osztották ki.

Egyre durvább Verstappen (balra) és Hamilton párharca, és hol van még a vége?
Fotó: AFP

Még több sporthír!

Évek óta szinte előre oda lehetett volna adni az F1-világbajnoki címet Hamiltonnak. Idén végre izgalmas a versengés – talán túl izgalmas is. A Brit Nagydíj első körében agresszív adok-kapokba bonyolódott Verstappen és a Mercedes-sztár. Egy koccanásuk után a holland kisodródva a gumifalba csapódott.

 

Verstappen szédelegve szállt ki az autóból, majd helikopterrel kórházba szállították. Apja szerint zúgott a feje és hasogatott a válla. Közben Hamiltont 10 másodperces büntetéssel sújtották – de ezzel együtt megnyerte a futamot.

„Veszélyes akció volt Lewistól! Ünnepelni pedig, miközben én kórházban vagyok, tiszteletlen és sportszerűtlen”

– üzente Verstappen a Twitteren a kórházból, ahonnan már vasárnap éjjel kiengedték.

Még több sporthír!

Hamilton sem maradt adós a válasszal

„Max nagyon agresszíven vezet”

– jelezte a hétszeres világbajnok, hogy ő csak felvette a kesztyűt a rámenős riválissal.

„Keményen, ugyanakkor mindig tisztán versenyzek”

– szögezte le Hamilton, aki nem érezte jogosnak még az enyhe büntetését sem.

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szerint viszont sokkal súlyosabb verdiktre lett volna szükség Hamilton „kétségbeesett tette” után. Helmut Marko motorsport-tanácsadó szerint pedig nem versenypályára való, veszélyes volt a vb-címvédő viselkedése.

Még több sporthír!

A történtek miatt rasszista támadások is érték a színes bőrű világsztárt az internetes fórumokon. Ezeket a Forma–1 és a Mercedes istálló közös közleményben ítélte el.

A vb-pontverseny élcsoportja 10 futam után

1. Max Verstappen (Red Bull) 185 pont

2. Lewis Hamilton (Mercedes) 177

3. Lando Norris (McLaren) 113

4. Valtteri Bottas (Mercedes) 108

5. Sergio Pérez (Red Bull) 104

ripost

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek