13.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekKülföldTörténelmi szavazáson van túl a német parlament, Merkelt cserbenhagyták

Történelmi szavazáson van túl a német parlament, Merkelt cserbenhagyták

A „házasság mindenkinek”nevű előterjesztést 393 igen, 226 nem és 4 tartózkodás mellett fogadta el a Bundestag. A német sajtó történelmi jelentőségű döntésről ír.

A szociáldemokraták, a szabaddemokraták és a  zöldek is bejelentették, hogy a kampányidőszak legfontosabb témájává fogják tenni a melegházasságot, és hogy a szeptemberi választások után nem kezdenek olyan pártokkal koalíciós tárgyalásokat, amelyek ellenzik az azonos neműek hivatalos egybekelését. Félve attól, hogy a német közvéleményt megoszthatja a kérdés, úgy döntött a Bundestag, hogy rekordgyorsasággal szavaznak róla – írja a bild.de.

A jelenlegi kormánykoalíció nagyobbik pártja, az Angela Merkel vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) hivatalosan nem támogatta a kezdeményezést. A péntek délelőtti voksoláson Merkel például nemmel is szavazott. Mint mondta:

Számomra a házasság egy férfi és egy nő alapjoga.

A kancellár ugyanakkor hangsúlyozta, hogy támogatni fogja a homoszexuális párok örökbefogadási jogával foglalkozó törvénytervezetet. A német közvéleményt meglepte, hogy a CDU-ból viszonylag sokan mentek Merkellel szemben, mivel a 393 igen szavazat arra enged következtetni, hogy legalább 73 CDU-s képviselő támogatta az indítványt. A párt frakcióvezetője meglehetősen erősen fogalmazott az üggyel kapcsolatban:

Én személy szerint soha nem írnék alá olyan dolgot, amiben szerepel a házasságot mindenkinek.

Azt azonban elmondta Volker Kauder, tiszteletben tartják, hogy a párton belül vannak olyanok, akik máshogy gondolkodnak.

Forrás: Ripost

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem