Hirmagazin.eu
Főoldal » „Történelmet írunk idén” – Hamilton győzött a Spanyol Nagydíjon, ötödször is kettős Mercedes-siker
Sporthirek

„Történelmet írunk idén” – Hamilton győzött a Spanyol Nagydíjon, ötödször is kettős Mercedes-siker

Barcelona — Verhetetlennek tűnik a Mercedes a Forma–1-ben. A 2019-es szezon ötödik futamán, a Spanyol Nagydíjon is kettős győzelmet ért el az istálló, amely a jelenlegi kiírás összes futamán kibérelte magának a dobogó legfelső és második fokát.

Barcelonában a címvédő, ötszörös vb-első Lewis Hamilton (34) diadalmaskodott, sorozatban harmadszor nyert a katalán városban. Az egyéni pontversenyt vezető brit futotta a leggyorsabb kört, ami plusz egy pontot jelentett számára az első helyért járó 25 mellé.

– Történelmet írunk idén, zsinórban ötödször végeztünk az első, illetve a második helyen. Nagyon büszke vagyok mindenkire, aki a Mercedes sikeréért dolgozik, fantasztikus autóval versenyezhetek – fogalmazott Hamilton, aki a bahreini és a kínai GP után a harmadik futamgyőzelmét szerezte meg idén.

A másodikként záró Valtteri Bottas (29) is elégedetten nyilatkozott.

– Elképesztő, ami idén történik velünk, fantasztikus a csapatunk – mondta a finn pilóta.

blikk

Hasonló hírek

Pekingben lesz a 2022-es téli olimpia

info

Meghalt Muhammad Ali

Edit

8+1 dolog, amit csak édesanyja tud Hosszú Katinkáról

Edit
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------
×

Csatlakozz népes facebook követőink táborához!