13.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeSzabadidőKultúraTörőcsik Mari

Törőcsik Mari

Törőcsik Mari

Törőcsik Mari (Pély, 1935. november 23. –) a Nemzet Színésze és a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színművésznő, érdemes és kiváló művész. A Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Azon kevés magyarok egyike, akik díjat nyertek a cannes-i fesztiválon is.

torocsik003

Életpályája

Középiskolába a Sancta Maria Általános Iskola és Leánygimnáziumba járt Egerben. 1954 és 1958 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola növendéke volt. Születési neve Törőcsik Marián. Ehelyett a Törőcsik Mariann nevet használta, de Fábri Zoltán kérése után, Krencsey Marianne javaslatára „Mari” lett, hogy a nézők könnyebben megjegyezzék a nevét és hogy ne keverjék őket össze. (Krencsey Marianne-nal 1957-től kezdve több filmben játszottak együtt). 1958 és 1979 között a budapesti Nemzeti Színházban játszott. Színházi kiugrására 1968-ig kellett várni. Ekkor mutatta be a Katona József Színház (akkor a Nemzeti kamaraszínháza) Zorin, Varsói melódia című darabját. A kétszemélyes játékot Iglódi István rendezte, a játszótárs Sztankay István volt. Igazi színházi revelációt jelentett mind a „nagyérdemű”, mind a szakma körében.

1976-ban a Déryné hol van? című filmben nyújtott alakításáért elnyerte a legjobb színésznőnek járó díjat a Cannes-i fesztiválon. A film hazánkban nem lett sikeres, USA-ban, Olaszországban és Franciaországban viszont „Mrs. Dery Where Are You?” címmel vetítették a mozik, és „Mari Törőcsik”-ként még ma is emlékeznek rá. A filmet a 2013 decemberében elhunyt férje, Maár Gyula rendezte.

1979 –80-ban ő volt a győri Kisfaludy Színház (jelenlegi nevén Győri Nemzeti Színház) művészeti vezetője. Ezután 1980és 1990 között a Mafilm színtársulatának, 1990 és 1993 között a szolnoki Szigligeti Színháznak volt a tagja. A Művész Színház után 1993–1994-ben ő volt a Thália Színház igazgatója. Több alkalommal vendégszerepelt a budapesti Katona József Színházban.

1989 és 1992 között a Magyar Színészkamara elnöke volt. 1989–1994 között az Aase-díj kuratóriumának tagja. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán docensként tanított. 2002 óta újra a Nemzeti Színház tagja.

Első házassága adminisztratív funkciójú volt, mindössze három hétig tartott. Második férje Bodrogi Gyula, harmadik férje Maár Gyula rendező.

  1. október 14-én, kedden délelőtt egy kórházi rutinvizsgálat közben összeomlott a vérkeringése, szíve pedig megállt, kómába esett. Sikerült újraindítani vérkeringését és a szívműködését, és mély-kómában altatni. Azonnal átszállították a Kútvölgyi úti kórházba, ahol dr. Iványi docens vezetésével napokig küzdöttek az életéért. Gépek segítették szervezetének működését. A szinte általános orvosi vélemény ellenére, csodával határos módon tudata, emlékezőképessége, mozgásképessége visszatért. Emberfeletti akarat- és életerővel gyógyulni kezdett. A 2009-es Filmszemle megnyitóján mondta: „Nagyon messziről jövök. De visszajöttem!” Az eset után leküzdötte erős függőségét, a dohányzást.

2011-ben róla nevezték el Nagytálya település faluházát.

torocsik001

Filmszerepei

A szarvassá változott fiú (2014)

Swing (2014) (Emmi)

Kossuthkifli (2014) (tv) (Hammas Erzsó)

Kaland (2011)

Ideje az öregségnek (2011)

Így ahogy vagytok (2010)

Eszter hagyatéka (2008)

Töredék (2007)

Csodálatos vadállatok (2005) (tv) (Asztrológusnő)

Egyetleneim (2005) (Idős hölgy)

A fény ösvényei (2005) (Nagymama)

Telitalálat (2003) (Mama)

Egy hét Pesten és Budán (2003) (Mari)

Sobri (2002) (Mari néni)

Nobel (2001) (Inge Dietrich)

A napfény íze (1999) (Idősebb Kató)

Hosszú alkony (1997) (Idős asszony)

Apa győz (1997)

Le violon de Rothschild, (1996) (Marfa)

Crime impuni (1995) (tv) (Madame Lange)

A részleg (1995) (Narrátor)

„Éretlenek” (1995) tv-sorozat

Vigyázók (1993) (Edit anyja)

Hoppá (1993) (Kati)

Indián tél (1993)

A turné (1993) (Helga Madarász)

A skorpió megeszi az ikreket reggelire (1992)(Maskó)

Csapd le csacsi! (1992) (Lojzi, Mama)

A nyaraló (1992) (Old Woman)

Tiszazug (1991) (tv) (Mrs. Képes)

Mio caro dottor Gräsler (1991) (as Mari Töröcsik) (Mrs. von Schleheim)

A Biblia (1990) (tv) (Grandma)

Eszterkönyv (1990)

Napló apámnak, anyámnak (1990)

Music Box (1989) …. Magda Zoldan

A hecc (1989) …. Öregasszony

Peer Gynt I. – II. (1988) (tv)

A montmartrei ibolya (1988) (tv)

Mikola a Mikolko (1988)

Szamárköhögés (1987) …. Nagyi

Csinszka (1987) (tv) ….

Rejtőzködő (1986) …. Anya

Anna és Anton (1985) (tv) …. Anna

Első kétszáz évem (1985) …. A filmcézár felesége

A hattyú halála (1984) (tv)

Visszaesők (1983) …. Juli anyja

A csoda vége (1983)

Felhőjáték (1983)

Szegény Dzsoni és Árnika (1983) …. Százarcú boszorkány

Szerencsés Dániel (1983) …. Erdélyiné

Zizi (1982)

Színes tintákról álmodom (1980)

Két történet a félmúltból (1980)

Cseresznyéskert (1979) (tv)

A téglafal mögött (1979) ….

Drága kisfiam (1978)

Kinek a törvénye? (1978) …. Rozsika

Ki látott engem? (1977) …. Imre anyja

Teketória (1977) …. Teréz

A lőcsei fehér asszony (1976) (tv) …. Géczy Julianna

Déryné, hol van? (1975) …. Déryné

Várakozók (1975) …. Klára, az Anya

Hogyan viseljük el szerelmi bánatunkat? (1975) (tv)

Szerelmem, Elektra (1974) …. Elektra

Szarvassá vált fiúk (1974) …. Etel

Kínai kancsó) (1974) (tv) …. Az Asszony

Végül (1974) ….

Irgalom (1973) (tv)

Macskajáték (1972) …. Maid

Volt egyszer egy család (1972) …. Erzsi

Trotta (1971)

A danaida (1971) (tv) …. Kati

Hangyaboly (1971) …. Virginia

Holt vidék (1971) …. Juli, Mrs. Kántor

Prés (1971) …. Teréz

Szerelem (1971) …. Luca

Egy őrült éjszaka (1970) …. Évike

Mérsékelt égöv (1970)

N.N., a halál angyala (1970) …. Navratil Nusi, taxisofőr

Utazás a koponyám körül (1970)

A Pál-utcai fiúk (1969) …. Nemecsek anyja

Szemüvegesek (1969) …. Mari

A bíró és a hóhér (1968) …. Schönlerné

Kártyavár (1968) …. Koller Éva

Holdudvar (1968)

Szeressétek Ódor Emíliát! (1968) …. Illemtanárnő

Csend és kiáltás (1967)

A gépírók (1967) (tv) …. Sylvia

Jaguár (1967/I) …. Tavaszmezei Panna

És akkor a pasas… (1966) …. Mara

Othello Gyulaházán (1966) (tv) …. Viola

Sikátor (1966) …. Gabi

Nem (1965) …. Éva

Tilos a szerelem (1965) …. Klári

Négy lány egy udvarban (1964) …. Lenke

Bálvány (1963) …. Drahos Vera

Pacsirta (1963) …. Margit

Párbeszéd (1963) …. Éva

Ezer év (1963) …. Szabó Anna

Elveszett paradicsom (1962) …. Mira

Házasságból elégséges (1962) …. Szöszi

Isten őszi csillaga (1962)

Ígéret földje, Az (1961) …. Krizs Ica

Légy jó mindhalálig (1960) …. Bella

Két emelet boldogság (1960) …. Kati, Farsang felesége

Három csillag (1960)

Gyalog a mennyországba (1959) …. Vera

Álmatlan évek (1959) …. Kato

Kard és kocka (1959) …. Pólika

Kölyök (1959) …. Kölyök,Varga Borbála

Szent Péter esernyője (1958) …. Bélyi Veronika

Édes Anna (1958) …. Édes Anna

Vasvirág (1958) …. Cink Vera

Két vallomás (1957) …. Erzsi

Külvárosi legenda (1957) …. Benkőné, Annus

Körhinta (1956) …. Pataki Mari

torocsik006

Fontosabb színházi szerepei

A Színházi Adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 128. Az archívum 212 képén szerepel a művésznő.

Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok (Viola, Mária)

Rómeó és Júlia (Júlia, Júlia dajkája)

Lear király (Cordelia)

Téli regel (Hermione)

Arbuzov: Tánya (Tánya)

Vörösmarty: Csongor és Tünde (Tünde)

Móricz: Úri muri (Rozika)

Ibsen: Peer Gynt (Solvejg)

Tolsztoj: Háború és béke (Natasa)

Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij: Vihar (Katyerina)

Zorin: Varsói melódia (Helga)

Peter Weiss: A luzitán szörny (3. beszélő)

Peter Hacks: Szép Heléna (Heléna)

Bulgakov: Iván, a rettentő (Zinajda Mihajlovna)

Brecht: A szecsuáni jólélek (Sente Sui Ta)

Kurázsi mama (címszerep)

A vágóhidak Szent Johannája (Johanna Dark)

Egy fő az egy fő (Leokádia Begbich)

Brecht-Weill: Koldusopera (Celia)

Edward Albee: Mindent a kertbe (Jenny)

Beckett: Ó, azok a szép napok! (Winnie)

Németh László: Szörnyeteg Amál

Lajtai-Békeffi: A régi nyár (Mária)

Örkény István: Macskajáték (Egérke)

Goldman: Az oroszlán télen (a királyné)

Bellon: Csütörtöki hölgyek (Marie)

Wesker: Gyökerek (Beatrice Bryant)

Bornemisza Péter: Magyar Elektra (Elektra)

Giraudoux: Chaillot bolondja (Aurélia)

Tennessee Williams: Üvegfigurák (Anna Wingfield)

Dosztojevszkij-Vasziljev: A nagybácsi álma (Maria Alekszandrovna Moszkaljova)

Feydeau: Osztrigás Mici (Gabrielle)

Ionesco: A székek (öregasszony)

Csehov: Cseresznyéskert (Ljubov Andrejevna, Ranyevszkaja)

Schwajda György: Csoda (Bíborka)

Eörsi István: Az interjú (Gertrúd)

García Márquez-Schwajda: Száz év magány (Ursula)

Beaumarchais: Figaro házassága (Marcelina)

Tóth Ede: A falu rossza (özv. Feledi Gáspárné)

Enquist: Képcsinálók (Lagerlöf Zelma)

Marguerite Duras: Naphosszat a fákon (Az anya)[8]

Beaumarchais: Figaró házassága, Marcelina Maladype Színház, Rendező Zsótér Sándor

Makszim Gorkij: Éjjeli Menedékhely (Luca, vándor) – Nemzeti Színház, rendező: Viktor Rizsakov

Ibsen: Brand (Brand anyja, Gerd) – Nemzeti Színház, rendező: Zsótér Sándor

Juhász Ferenc: A szarvassá változott fiú – Nemzeti Színház, rendező: Vidnyánszky Attila

Mint vendég a Budapesti Katona József Színházban

Petrusevszkaja: Három lány kékben (Fjodorovna)

Spiró György: Csirkefej-felújítás (vénasszony)

Csehov: Cseresznyéskert (Ranyevszkaja)

Weöres Sándor: Szent György és a sárkány (Inganga)

Schimmelpfennig: Előtte-utána

Mint vendég a Vígszínházban

Hanoch Levin: Átutazok (Bobe Globcsik)

Kornis Mihály: Kozma (Böbe)

Albert Camus: Ördögök (Varvara Sztavrogina)

 

Cd-k és hangoskönyvek

Farkas Ferenc – Ják Sándor: Maki és Muki

Törőcsik Mari kedvenc Pilinszky versei

Füves könyv

 torocsik007

Díjai és kitüntetései

Balázs Béla-díj (1959)

Farkas–Ratkó-díj (1960)

Jászai Mari-díj (1964, 1969)

Érdemes művész (1971)

Chicago: legjobb női alakítás díja (1971)

Karlovy Vary: Legjobb női alakítás díja (1972)

Kossuth-díj (1973, 1999)

SZOT-díj (1975)

Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál legjobb női alakítás díja, (1976)

Taormina: Legjobb női alakítás díja (1977)

Kiváló művész (1977)

Pro arte-díj (1981)

Magyar Művészetért díj (1989)

Országos Színházi Találkozó legjobb női alakítás díja (1991)

Déryné-díj (1993)

A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (1995)

Salernói 50. Nemzetközi Filmfesztivál legjobb női alakítás díja (1997)

Madridi Nemzetközi Filmfesztivál legjobb női alakítás díja (1997)

Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában (1997)

A Nemzet Színésze (2000)

Gundel művészeti díj (2002)

Súgó Csiga díj (2002)

Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) – Legjobb színésznő (2002)

Prima díj (2003)

Európa-díj (2004)

Budapest díszpolgára (2005)

Pély díszpolgára (2005)

Hazám-díj (2006)

Jubileumi Prima Primissima díj (2007)

Páger Antal-színészdíj (2008)

Barátság Érdemrend (2011) – Orosz állami kitüntetés

Pepita-díj – arany fokozat (2013)

A Nemzet Művésze (2014)

Kölcsey-emlékplakett (2015)

Életműdíjak: Sorrento 1971; Karlovy Vary 1978; Cannes Mandragora-díj 1983; Magyar Filmszemle 1994; Trencsén-Tepplitzi Nemzetközi Art Filmfesztivál 1998, Várna 2000, VOXCar-díj 2004; Színházi Kritikusok Céhe 2011, * Arany Medál-díj 2011. Erdélyi Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF) 2012.

 

Forrás: Wikipedia;

Képek: Google;

Korrektúra: www.hirmagazin.eu;

 

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner