Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Töretlen odafigyeléssel

Egy mogyoródi általános iskolában tartotta idei tanévkezdeti kampányát az Országos Rendőr-főkapitányság, valamint az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság (ORFK-OBB) szeptember 2-án.

A rendezvényen az iskolákhoz kapcsolódó baleset-megelőzési programokat népszerűsítették.

A mogyoródi Szent László Általános Iskolában rendezett tanévnyitón a zsarukat Óberling József ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályvezetője képviselte. Az ünnepség megkezdése előtt sorfalat álltak az iskolához vezető forgalmas Gödöllői út zebráján a felsős diákok. Egységes piros pólót viseltek, amin „STOP” felirat volt. A tanulók sorfallal blokkolták a járműközlekedést, amennyiben a gyalogátkelőhelyen valaki át szeretett volna kelni. Ebben partnerük volt Csányi József főtörzsőrmester, a Szent László iskola rendőre és két apró segítője, akik ez alkalommal szintén kék uniformist öltöttek.

A demonstratív akcióval képletesen szerették volna felhívni az autósok figyelmét a „becsengetésre”. Az iskolák környéki gyalogátkelőhelyeken reggel és a délutáni órákban megnövekszik a forgalom, ezért ezeken a helyeken a sofőröknek nagyobb körültekintéssel és alacsonyabb sebességgel érdemes hajtaniuk. Nyolc órakor a piros pólós nebulók visszatértek az iskolába. A legkisebbek, akik még néhány hónappal ezelőtt az óvodát látogatták, az udvaron gondosan előkészített padsorokban foglaltak helyet. Nekik ez volt az első, bizakodással teli nap, meghatározó iskolai élmény. Legelőször őket üdvözölte az intézmény vezetése és diáktársaik, amit az elsősök versmondással köszöntek meg. A negyedikes tanulók műsorral szórakoztatták a legkisebbeket. A fiatalok fellépése után felszólalt Hutter Magdolna intézményvezető, és megtisztelő lehetőségnek nevezte, hogy a rendőrség a Szent László Általános Iskolára irányította a figyelmet. Az igazgatónő beszélt a diákok előtt álló megmérettetésekről, az iskolában megvalósult fejlesztésekről, és megköszönt minden támogatást, ami a diákok közlekedésbiztonságra nevelését szolgálja. A rendezvényen megjelent a Hungaroring Groupama Tanpálya munkatársa, Barabás Judit is, és népszerűsítette a MiniRing gyerekprogramot, amelyen a diákok élesben gyakorolhatják az elsajátított közlekedési ismereteket. A tanévnyitón képviseltette magát a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti és bűnmegelőzési osztálya, valamint megjelent a Gödöllői Rendőrkapitányság vezetője, Lajmer György alezredes is.

Óberling József ezredes, az ORFK-OBB ügyvezető elnöke megjegyezte, hogy nem lesz minden reggel ennyi rendőr az iskolában, mint most, de láthatatlanul is folyamatosan jelen vannak. A tanévkezdéssel az ország 3000 iskolájában szükség szerint zsaruk és polgárőrök koordinálják a közlekedést minden reggel és a tanórák végeztével. Elhangzott, hogy a szeptember fokozott veszélyeket rejt a közúti közlekedésben, különösen igaz ez a gyermekekre. Éppen ezért a rendőrség szükségesnek tartja, hogy a járművezetők felkészüljenek az elmúlt hónapoktól eltérő közúti forgalomra, az őszi időszakkal járó speciális kockázatokra. Kijelentette: statisztikailag kimutatható, hogy a tanévkezdéskor az iskolás gyermekek veszélyeztetettsége magasabb az átlagosnál. A nyári vakáció után gyakorlatilag egyszerre, tömegesen jelennek meg reggelente a mindennapok közlekedésében, ugyanakkor még bennük van a
nyár, a felhőtlen szórakozás élménye. Mindez csökkentheti az életkoruknál fogva egyébként is alacsony szintű veszélyérzetüket, ilyenkor még figyelmetlenebbek, felületesebbek. A zsaruk szerint a másik jelentős kockázati faktor a nyári szabadságokat követően, hogy az utakon tömegesen jelennek meg az autósok. Ilyenkor megnövekszik a forgalomban részt vevő gépjárművek száma, a reggeli iskolakezdés és a délutáni kicsöngetés időszakában zsúfolttá válnak az utak. Az autósok oldaláról jelentkező közlekedésbiztonsági kockázat is nagyobb.

Az ezredes megerősítette, hogy a veszélyhelyzeteket felismerve a rendőrség évtizedek óta kiemelt feladatának tekinti a gyermekek védelmét. Az idei tanévben is töretlenül folytatódik Az iskola rendőre program, melynek célja a kisis­kolások biztonságos, balesetmentes közlekedésének, szabálykövető magatartásának elősegítése, a közlekedési ismeretek átadása, a gyermekek biztonságát veszélyeztető tényezők feltárása, valamint az erre való reagálás. A kapitányságok a tanév megkezdése előtt valamennyi frekventált helyen lévő iskola közvetlen környezetének közbiztonsági, közlekedési és bűnügyi helyzetét mérlegelték, elemezték. Szeptemberben az oktatás kezdetének és befejezésének időszakában a zsaruk és a polgárőrök kiemelt rend­őri jelenlétet biztosítanak azon általános iskolák környékén, ahol ez közlekedésbiztonsági szempontból indokolt. A két szervezet látható jelenléttel akarja elősegíteni a gyermekek védelmét, fokozott figyelmet fordítva a gépjárművezetők jogkövető magatartására, a kijelölt gyalogos-átkelőhelyek megközelítésére, illetve a biztonsági öv és a gyermekülés használatára.

Az iskolarendőr feladatai közé tartozik, hogy rendszeres kapcsolatot tartson a tanintézmény vezetőségével és a diákokkal. Meghívás esetén jelen lesz az oktatási intézmény életében, úgymint tanévnyitók, -zárók, fogadóórák, szülői értekezletek során. Az iskolarendőrök nevét, elérhetőségét a programban részt vevő iskolákban plakáton teszik közzé. Megerősítették, hogy folytatódik a SuliMoped program, valamint a felmenő rendszerű közlekedésbiztonsági vetélkedők is. A SuliMoped a tantervi órakereten kívül, többnyire e-learning képzéssel valósul meg, mely közel ezer 8. osztályos diák képzését jelenti. A tanévkezdéskor a zsaruk mellett az Országos Polgárőr Szövetség tagjai is segítik a közlekedést az iskolák és az óvodák környékén. Elsősorban bűnmegelőzési és közlekedésbiztonsági tevékenységükkel támogatják a felnövekvő nemzedéket. Zárásként a Szent László Általános Iskola elsőseit láthatósági hátizsákkal lepték meg a rend­őrök, amiben hasznos közlekedésbiztonsági ajándékok lapultak. Az ORFK-OBB az idei tanévben minden, Az iskola rendőre programban részt vevő elsős iskolai tanulmányainak megkezdését láthatósági hátizsákkal és a Magyar Autóklub közlekedésrendészeti munkafüzetével támogatta A biztonság útján címmel, melyeket az iskolarendőrök juttatnak el az intézményekbe.

police.hu

Fenyvesi Beáta

Fotó: Béres Attila

Hasonló hírek

Felvételek a helyszínről: így emelték ki az újabb holttestet a Dunából

Mazsi

Döbbenet: mérgezett szeszt vásároltak Tiszadobon, életveszélyes állapotban vannak

Mazsi

Ausztriai rémálom – Utasai rabolták ki a segítőkész Károlyt

Géza