7.3 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeFőhírekKülföldTörcsi Péter szerint az elhallgatás vezetett a szilveszteri erőszakos cselekményekig

Törcsi Péter szerint az elhallgatás vezetett a szilveszteri erőszakos cselekményekig

forrás: Kossuth Rádió/180 perc

Azzal, hogy mind a hatóságok, mind a média megpróbálta eltusolni a németországi erőszakhullámot, alapvető jogokat sértettek – állítja Törcsi Péter.

 Törcsi Péter szerint az elhallgatás vezetett a szilveszteri erőszakos cselekményekig

Az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója szerint a közelmúltban jellemzően nem lehetett bizonyos társadalmi kérdésekről beszélni. Ez az őszintétlenség vezetett el a kölni eseményekig – állította a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Megjegyezte, hogy azáltal, hogy a tagországok lakosait nem tájékoztatták az őket érintő kérdésekről, alapvető jogokat sértettek. A különböző médiák is elhallgattak bizonyos társadalmi eseményeket – tette hozzá.

A kölni üggyel kapcsolatban elmondta, hogy bár szerinte lenne rá lehetőség a jog szerint Németországban, hogy a hatóságok kivizsgálják milyen jogsértések történtek az elhallgatás miatt, mégsem teszik ezt.

A korábban Brüsszel által indított eljárások valamelyik adott ország ellen általában valamelyik politikai erő kezdeményezésére történtek, ilyen most például Lengyelország esete – mondta Törcsi Péter. Az erőszakos cselekmények kapcsán azonban nem várható ilyen kezdeményezés – jegyezte meg. A német állampolgárok érhetik csupán azt el, hogy ne forduljon elő többet ilyen őszintétlenség – magyarázta. Ennek talán az első lépése, hogy a közösségi médiákban az áldozatok felemelték a hangjukat az események után.

Az esetet követően a kutatási igazgató szerint lassú változás látható a német hozzáállásban, más a megközelítése a migráns-helyzetnek.

A nemrégiben megjelent, a migránsokkal kapcsolatban pozitív hangvételű újságcikkek mögöttes motivációira hívta fel a műsorban a figyelmet. Ez csupán egy eszköz azok kezében, akik a befogadás politikáját vallják. A tények azonban nem ezt mutatják – mondta. A kölni erőszakos cselekmények hátterében egyértelműen bevándorlók álltak – fűzte hozzá.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem