11.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekGazdaságTömegével mehetnek csődbe a sörfőzdék a koronavírus-járvány miatt

Tömegével mehetnek csődbe a sörfőzdék a koronavírus-járvány miatt

A kézműves sörök vesztét is elhozhatja a koronavírus, amely az európai főzdék egyharmadát is tönkre teheti.

A világjárvány megtörheti a drágább, de minőségi termékeket előtérbe helyező két évtizedes iparági trendet.
A brit italboltok eladásai márciusban egyharmadával emelkedtek, míg az amerikai kiskereskedők több mint 50%-kal több alkoholos italt adtak el a rendkívüli helyzet kihirdetését követő héten, írta meg a HVG.hu a Reuters információi alapján. Az Egyesült Államokban a világjárvány előtt a röviditalok nagyjából 20%-át, a söröknek 25%-át adták el vendéglátóhelyeken. Vagyis 25-30%-kal kellene bővülnie a kiskereskedelmi forgalomnak, hogy a vendéglátás után maradt űrt kompenzálja. Ugyanakkor az első hét fellendülése után már márciusban egynegyedére esett vissza az emelkedés, április közepén pedig már csak 16%-kal adtak el több alkoholt az üzletek, mint korábban.

A kontinentális Európában még nehezebb helyzetben vannak az italgyártók a hírügynökség szerint, Spanyolországban például az eladások 60%-a kötődött eddig éttermekhez és kocsmákhoz.

Mostanra a kontinensen már el is ült a lezárásokkal indult pánikvásárlás, nyilatkozta a dán Carlsberg sörgyártó. A holland Heineken pedig azt hangsúlyozta a Reuters megkeresésére, hogy még a bolti forgalomban lévő termékeik jelentős része is nagy kiszerelésű, társasági eseményekre tervezték. Ilyenek pedig nincsenek a koronavírus miatti korlátozások óta. Az Absolut vodkát és a Jameson whiskyt gyártó Pernod Ricard pedig arról nyilatkozott, hogy az utazáshoz köthető, például reptéri boltokban bonyolított forgalmuk 80%-os visszaesésével számolnak a február és június közötti időszakra.

A 2008-as válság után a fogyasztók az olcsóbb termékek felé fordultak.

A Reutersnek nyilatkozó szakértő most is ezt jósolja, szerinte a világjárvány várhatóan meg fogja törni a drágább, de minőségi termékeket előtérbe helyező két évtizedes iparági trendet, a vevők inkább kevés pénzért akarnak majd több italt venni. A Carlsberg eladásai például már most eltolódtak a hatos csomagok felé, a belga Delhaize üzletlánc pedig arról nyilatkozott, hogy náluk leginkább a borzsákok kereslete nőtt meg.

Tavaly nagyjából 10 ezer sörfőzde működött Európában. Az európai sörfőzdéket tömörítő Brewers of Europe szerint ez a szám egyharmadával eshet vissza idén. A járvány ugyanis a legkiszolgáltatottabb helyzetbe hozta a kisüzemi főzdéket, amelyek kézműves söreiket elsődlegesen a vendéglátóipari egységekben értékesítették, és csak másodsorban árusították őket boltokban és áruházakban. Nem beszélve arról, hogy a jelenlegi helyzetben a kézműves sörök elkészítéséhez szükséges összetevők beszerzése is akadályokba ütközhet.

Az Európai Bizottság korábban a borok iránti kereslet 8%-os visszaesését jósolta, ami a borászatokat is nehéz helyzetbe hozza.

Szakértő: A koronavírus-járvány okozta visszaesés következtében több mint egymilliárd palack bor lehet az enyészeté.

A magyar kormány április közepén jelentette be, hogy megsegíti a bor- és szőlőtermelőket, a pálinkafőzőket és a kisüzemi sörfőzdéket is. 2020 június végéig az ezekben az ágazatokban dolgozó munkáltatók is mentesülnek a közterhek megfizetése alól, a munkavállalóik után csak az egészségügyi járulékot kell megfizetni.

Címlapkép: Getty Images

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work