3.5 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeTudástárAutók - motorok - hajókTömegek álltak sorban a Tesla új kocsijáért

Tömegek álltak sorban a Tesla új kocsijáért

Sosem volt még ilyen olcsó elektromos autó: kevesebb, mint 10 millió forintba kerül. Máris több mint 130 ezer megrendelés jött rá.

 

Tömegek álltak sorban a Tesla új kocsijáért

 

Bemutatták csütörtök este (magyar idő szerint április 1-jén, hajnalban) a Tesla cég új, Model 3 szedán elektromos autóját, ami már az árával is kellemes meglepetést okozott a szakértőknek: a 2017-től gyártott új elektromos autó kezdő ára 35 ezer dollár (9,7 millió forint). A cég bejelentette, hogy a még nem is gyártott autóra máris több mint 130 ezer megrendelés érkezett annak ellenére, hogy ezer dollár előleget kell befizetni.

Konkrétan kígyóznak a sorok a márkakereskedések előtt, volt, aki sátrat is vert, holott ami eddig látható-tudható az új (és egyben legolcsóbb) típusról, még csak ízelítő.

Az új, négyajtós modellt tömegautónak szánja a cég. Elon Musk, a Tesla vezetője a bemutatón ismertette az autó főbb paramétereit, de az is kiderült, hogy a gyártmány még nem száz százalékos – a belsőről például csak annyit lehetett megtudni, hogy annyira tolták előre a műszerfalat, amennyire azt a biztonság engedte, és öt felnőtt számára teljes értékű utasteret rendeznek be.

Külsejében hasonlít majd a Model S-hez (tulajdonképpen szinte mindenben, csak kisebb), de az orrán nem lesz stilizált hűtőrács, a hátsó üléssor fölé pedig panorámaablak kerül. Elöl is építettek be csomagtartót.

 

Tömegek álltak sorban a Tesla új kocsijáért2

Egyetlen feltöltéssel 215 mérföldet lesz képes megtenni. Hatvan mérföldes sebességre (óránként mintegy 95 kilométer) kevesebb mint hat másodperc alatt gyorsul fel álló helyzetből, az önvezető funkció pedig már alapból benne lesz.

Kezdetben csak az Egyesült Államok nyugati partján lesz kapható, Európába nagyjából 2018 második felében érkezhet meg, valószínűleg az amerikai áraknál drágábban.

A Tesla első európai gyárának átadása tavaly októberben volt Hollandiában, Elon Musk ekkor jelentette be, hogy szeretne egy második európai gyárat is létrehozni. Közben az is kiderült, hogy a magyar Külügyminisztérium már fél éve dolgozott azon, hogy kapcsolatot építsen ki az autógyártó vezetésével, hogy itt épüljön az új üzem.

A Tesla azt tervezi, hogy évi 500 ezerre növeli autógyártási kapacitását 2020-ra.

Via Origo, Totalcar

Forrás: szeretlekmagyarország

 

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work