7.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekGazdaságTojásbotrány: hústermékekben is találtak fipronilt Magyarországon – itt a frissített lista

Tojásbotrány: hústermékekben is találtak fipronilt Magyarországon – itt a frissített lista

A Nébih továbbra is folytatja a vizsgálatokat a fipronilszennyezéssel érintett élelmiszerek kiszűrésére. A legfrissebb lista szerint hústermékekben is kimutatták a határérték feletti szennyezést.

A Hivatal folyamatosan frissülő cikkében olvashatóak a fipronilszennyezés kapcsán elvégzett hazai vizsgálatok határérték feletti eredményei, valamint a témában a RASFF rendszeren keresztül érkezett, Magyarországot érintő információk.

A mintavétel folyamatos. A tojás és tojástermékek laboratóriumi vizsgálatai során az eddigi több mint 280 csaknem 230 mérését zárták le a szakemberek.

Országos Főállatorvos: „A termelők is tehetnek a fipronil ügy mielőbbi lezárásáért!”

A Magyarországot is elért fipronil szennyezési eset kapcsán folyamatosak a vizsgálatok és a továbbiakban is fokozottan ellenőrzi a hatóság az ágazat valamennyi szegmensét. Az EU élelmiszerbiztonsági alapelveinek megfelelően az elsődleges felelősség a vállalkozóké, ezért az Országos Főállatorvos felhívja a baromfitartók figyelmét, hogy, ha illegális állatgyógyászati készítménnyel, vagy – gyanújuk szerint, a szerhamisítási ügy jóhiszemű áldozataként – hamisított készítménnyel kezelték állományukat, akkor, felelős élelmiszervállalkozóként, saját hatáskörben hívják vissza termékeiket a kereskedelemből.

A fipronil szennyezési ügy mostanra számos Európai Uniós tagállamot elért. A hazai élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság az eset kezdete óta fokozottan vizsgálja az ágazatot, folyamatosan zajlanak mind a laboratóriumi, mind a nyomon követési vizsgálatok.

08_24_Fipronil beviteli számítás

Fontos azonban tisztában lenni azzal, hogy, az EU-s élelmiszerbiztonsági alapelveknek megfelelően, az elsődleges felelősség a vállalkozásoké. Az Országos Főállatorvos ezúton felhívja minden baromfitartó figyelmét, hogy amennyiben feketén beszerzett illegális állatgyógyászati készítménnyel, vagy – gyanújuk szerint, a szerhamisítási ügy jóhiszemű áldozataként – hamisított készítménnyel kezelték állományukat, akkor saját hatáskörben hívják vissza termékeiket a kereskedelemből.

A hatóság – az elmúlt napokban feltárt esetek miatt – folytatja a magyarországi vállalkozások, telepek fokozott ellenőrzését.

Forrás: FM sajtóiroda

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem