Hirmagazin.eu
Főoldal » Todt: Legrosszabb esetben megszűnik a ma ismert Forma-1
Forma1

Todt: Legrosszabb esetben megszűnik a ma ismert Forma-1

Jean Todt, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak következményeként néhány Forma-1-es csapat csődbe megy.

Jelenleg azonban azon vannak, hogy ezt elkerüljék, amihez több forgatókönyvet is felvázolt.

Napjaink Forma-1-ének legégetőbb kérdése az, hogy miként tudja átvészelni a sportág a koronavírus-járvány okozta gazdasági válságot. Az FIA, a jogtulajdonos és a csapatok már egy sor költségcsökkentő intézkedésben egyeztek meg, a legfontosabb kérdésben, a költségplafon csökkentésének mértékében azonban még nem tudtak megállapodni.

A kisebb csapatok a 175 millió dolláros plafon drasztikus csökkentését szeretnék, míg a hírek szerint a Ferrari és a Red Bull nem hajlandó ebbe belemenni. Jean Todt, a Nemzetközi Automobil Szövetség elnöke az Auto Motor und Sportnak adott interjújában felvázolta a lehetséges forgatókönyveket.

Todt elmondta, milyen forgatókönyvek léphetnek életbe a költségplafon terén. FORRÁS: NURPHOTO VIA GETTY IMAGES/XAVIER BONILLA/NURPHOTO/NURPHOTO

Zak Brown, a McLaren ügyvezetője a legutóbbi megbeszélés után világossá tette, hogy több kis- és középcsapat számára is életbevágóan fontos a költségek csökkentése, és a tűzzel játszik a Forma-1, ha ezt nem lépi meg. Brown arról beszélt, hogy két topcsapat nem hajlandó 150 millió alá menni, miközben ő 100 milliót tartana üdvözítőnek. Todt az AMuS-nak kifejtette, hogy előbbi opció is nagy előrelépés lenne, noha az csak a kiscsapatoknak jelentene valódi segítséget,

a nagyok ugyanis a költségplafonba nem beleszámító kivételekkel együtt (például a pilóták és a magas beosztású csapattagok fizetése) továbbra is 300 millió felett költenének.

Arra a kérdésre, hogy mi lenne üdvözítő, Todt elmondta, a legjobb megoldás az F1 struktúrája miatt nem megvalósítható, majd felvázolta a két lehetőséget. „Csak akkor állhatunk elő észszerű számokkal, ha elfelejtjük a ma Forma-1-ét, és tiszta lappal kezdünk. De egy 50 millió dolláros, kivételek nélküli költségplafonnal semmi nem lenne olyan, mint előtte. Egy teljesen új Forma-1-et kapnánk, egy szuper Forma-2-t. Amiatt, ahogy a Forma-1 jelenleg felépül, egy ilyen új kezdet nem lehetséges. Túl sok csapatot veszítenénk el, még a nagyokat is.”

Két lehetőségünk van. Az egyik 130 millió dolláros plafon minden kivétellel együtt, a másik pedig egy lépcsőzetes terv az első évben 140 millióval, utána 130-cal, végül pedig 120-szal. Mindezt ugyanúgy kivételekkel.Nem vehetjük ki az extrákat, úgyhogy megmarad a jelenlegi állapot, csak alacsonyabb plafonnal. Ha nem lenne a mostani válság, 175 milló lenne a határ, mi azonban most a válság utáni új kezdetről beszélünk.”

Az FIA elnöke nem tart attól, hogy csapatok mennek csődbe, de nem zárta ki ezt a lehetőséget sem. FORRÁS: GETTY IMAGES/2019 GETTY IMAGES/BRYN LENNON

A McLaren ügyvezetője szerint akár négy csapat is lehúzhatja a rolót, ha nem cselekszenek megfelelően. Todt elismerte, valóban benne van ez is a pakliban, a jelenlegi tárgyalások alapján azonban nem számít arra, hogy ez valóban bekövetkezne.Az egyetlen forgatókönyv, ami utólagos változtatást követelne meg a költségplafonban, az az lenne, ha elveszítenénk néhány csapatot, amit nem zárhatunk ki.Remélem, hogy nem kerülünk ilyen helyzetbe. Amennyiben igen, akkor olyan alapvető kérdéseket kellene feltennünk a kereskedelmi jogok birtokosának, mint az, hogy »miként kellene kinéznie a jövő Forma-1-ének?« A legrosszabb esetben a Forma-1, ahogyan ma ismerjük, többé nem létezhetne.”

origosport, Hirmagazin.eu

Hasonló hírek

Hamiltont lelökték a bírók a dobogóról – videó

Géza

Mitől lett nagy szám a Magyar Nagydíj? – ismeri a történetét?

Mazsi

Formula 1 Magyar Nagydíj 2019 versenyhétvége (Important traffic changes in the vicinity of the Hungarian Grand Prix) – tömegközlekedéssel Mogyoródra

Géza
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------