12.7 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekKülföldTöbbször megvert egy nevelőnőt a szír migráns, most összeházasodnak

Többször megvert egy nevelőnőt a szír migráns, most összeházasodnak

Csütörtökön kezdődött el a pere annak a szír migránsnak, aki többször is súlyosan bántalmazta német élettársát. A bíróságról együtt távozott a pár, és bejelentették, hogy házasságot tervezek.

Sajnos sok esetben fordul elő családon belüli erőszak szerte a világon. A német Bild nevű napilap által bemutatott történet azonban mégis más, mint a többi. Csütörtökön a chemnitzi bíróságon kellett megjelennie annak a 18 éves szír migránsnak, aki a hatóságok szerint többször is brutálisan megverte élettársát -írja a Bild.

Bizarrnak hangzik, de a pár a számtalan erőszak után is úgy döntött, hogy végleg összekötik életüket…

Abdullah 2015-ben kíséret nélkül, fiatalkorú migránsként érkezett Németországba. Az akkor 16 éves szír fiatal nem sokkal később találkozott azzal a német nevelővel, akivel gyorsan egymásba szerettek. A 31 éves Beata G. ekkor már egyedülálló édesanyaként élte életét. Kapcsolatukban hamar előrelépés történt, 2016 elején a szír Abdullah már oda is költözött a nevelőnőhöz és két lányához. 

Abdullah hamar úgy érezte, hogy a párkapcsolatban ő hordja a nadrágot, ez azonban azzal is együtt járt, hogy a fiatal migráns erőszakossá vált. 2017 első félévében hat olyan eset jutott az ügyészség tudomására , amely során Abdullah bántalmazta élettársát. Az esetekről a következő feljegyzések történtek:

  • Amikor Beata megnézett egy másik férfit, a szír fiatal arcon és karon ütötte őt
  • Egy másik alkalommal azért kapott a nevelőnő több ütést, mert egy ünnepség során narancslevet mert inni pezsgővel
  • Egy újabb dühkitörésnél ismét a nő arcát és szemét érték kemény ütések
  • Egy másik vita alkalmával Beata bal kezének gyűrűsujját törte el a szír migráns
  • Egy olyan levél miatt is kapott a nő pofonokat, amit a nagymama írt az unokáinak
  • De arra is volt példa, hogy egy fogassal ütötte élettársát Abdullah legalább 15-ször, ennek során az áldozat komoly hát és váll sérüléseket szenvedett

Nem az volt a célom, hogy fájdalmat okozzak neki. Az, hogy eltört az ujja, az csak véletlen volt…

– ezekkel a szavakkal védekezett Abdullah R. a bíróságon.

Mindenki követ el hibákat!

– ezt már a bántalmazott Beata mondta, aki időközben elveszítette állását, és segélyből tartja el két gyermekét. Egy rövid szünet után, a pár most újra együtt él, és kijelentették, hogy hamarosan házassággal is megpecsételik szerelmüket…

Forrás: Ripost

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem