18.1 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekKülföldTöbben meghaltak egy orosz légicsapásban Szíriában

Többen meghaltak egy orosz légicsapásban Szíriában

Legalább kilenc ember életét vesztette – köztük hat gyerek – egy orosz légicsapásban Észak-Szíriában egy menekültekkel teli településen

– közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) hétfőn.

A kiterjedt helyi aktivistahálózatra támaszkodó emigráns szervezet szerint a bombázás hétfőre virradóra érte az Aleppó tartományban található Abján települést.

Az OSDH közölte azt is: félő, hogy az áldozatok száma emelkedni fog, mivel sokan rekedtek a törmelék alatt, illetve a sebesültek közül húsznak az állapota kritikus.

Ibrahim al-Haddzs, az ellenzéki fegyveresek uralta területeken mentőtevékenységet végző fehérsisakosok szóvivője a dpa német hírügynökségnek elmondta: a legtöbb halott és sebesült olyan szíriai menekült, aki a harcok elől keresett menedéket Aleppó vidékies térségében.

A nap folyamán egy autóba rejtett pokolgép is robbant a jelenleg törökbarát milíciák ellenőrizte Afrín városában. A robbanásban hatan vesztették életüket és huszonhárman sebesültek meg. A kurdok által lakott térséget a török hadsereg és vele szövetséges szíriai ellenzéki fegyveresek foglalták el 2018-ban. A törökbarát lázadók az Ankara által terrorszervezetnek tekintett Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milíciát teszik felelőssé az ellenőrzésük alá vont területen az utóbbi hónapokban elkövetett merényletekért.

A szíriai hadsereg vasárnap jelentette be, hogy az utóbbi napok hadmozdulatai során sikerült 600 négyzetkilométer területet visszafoglalnia Idlíb és Aleppó tartományokban. A kormányerők offenzívája ráadásul az utóbbi hetekben annak ellenére fokozódott, hogy Törökország és Oroszország idén január 12-én tűzszünetről egyezett meg Északnyugat-Szíriát illetően.

A címlapfotó illusztráció.

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner