7.3 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeFőhírekKülföldTöbbekkel végzett egy milícia Kongóban

Többekkel végzett egy milícia Kongóban

Legalább huszonkét emberrel végzett egy milícia a Kongói Demokratikus Köztársaság ebolajárvány sújtotta, keleti részén

– közölték a helyi hatóságok.

Jogvédők tudomása szerint a radikális iszlamista Szövetséges Demokratikus Erők (ADF) elnevezésű lázadócsoport követte el a szombat esti mészárlást. Több mint 150 ember vesztette életét milíciák támadásaiban október óta – számolt be egy helyi szervezet.

Az eredetileg Ugandából származó – gyermekkatonák alkalmazásáról és súlyos jogsértéseiről hírhedt – ADF gyakran követ el támadásokat Kongóban is, és azzal vádolják, hogy 2014 óta ezrek, köztük ENSZ-békefenntartók haláláért felelős.

Az 1995-ben alapított milícia céljai nem ismertek pontosan, de a Kongói Demokratikus Köztársaság forrongó északkeleti felében számos fegyveres csoport rivalizál egymással a földterületek, valamint az ásványkincsek – főleg a kobalt és az arany – kitermelésének az ellenőrzéséért. A térségben egyes becslések szerint 160 fegyveres csoport mintegy 20 ezer harcosa tevékenykedik.

A kongói hadsereg nemrég műveletet kezdett a régióban. Ennek ellenére a múlt héten is több városban tüntettek a bizonytalanság és az erőszak ellen, az egyik megmozdulás során egy ENSZ-támaszpontot is támadás ért.

Kelet-Kongóban több mint egy éve ebolajárvány tombol, amelynek megfékezését az instabil biztonsági helyzet is nehezíti. Eddig 2200-an vesztették életüket a betegségben az afrikai országban.

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem