Hirmagazin.eu
Főoldal » Több tonna hulladéktól mentesítették a Tiszát
Természetvédelem, élőlények védelme

Több tonna hulladéktól mentesítették a Tiszát

Idén már nyolcadik alkalommal szervezték meg a PET-kupát. A résztvevők idén is több mint nyolc tonna hulladéktól menetsítették a Tisztát és árterületét.

Eligazítással kezdődött az idei PET-kupa a tuzséri helyszínen. A résztvevők már az első nap másfél tonna hulladékot gyűjtöttek össze.

A kupa résztvevői között voltak rutinos palackvadászok és újonc PET-kalózok is.

Az augusztus 3. és 8. között megrendezett hulladékmentesítő PET-kupa a nyolcadik volt a Tiszán.

A résztvevők több mint nyolc tonna hulladéktól mentesítették a Tisztát és árterületélt.  Az idei év számos szempontból volt különleges.

Molnár Attila Dávid, a PET-kupa társalapítója az M1 Kék bolygó című műsorában elmondta, az idei évben a tiszta Tisza-térkép alapján hajóztak. Hozzátette, a térkép a téli felmérés eredménye. Szervezőtársaival végi gyalogolták a Tisza mindkét oldalát és feltérképezték a legnagyobb hulladék lerakatokat.

Az idei év egy másik különlegessége, hogy

a flotta pár új, speciális hajóval is bővült. Ilyen például a PETI. A magyar tervezésű és építésű, polietilén testeken úszó hajó

elődjénél, a Petényinél sokkal takarékosabban üzemeltethető.

A Logika nevű hajó a Záhony és Tokaj között megrendezett PET-kupán a tesztidőszakát tölti, ez a Kék Bolygó Alapítvány támogatásával születő jövőbeli konvoj első tagja.

Tamás Zsolt, a PET-kupa versenyigazgatója elmondta még két a Logikához hasonló hajót terveznek az elkövetkező időszakban vízre bocsátani.

„Ezeknek a hajóknak az lesz a feladata, hogy a PET-kupa alatt szállítsák a PET-kalózokat, és segítsék őket abban, hogy

bárhol megállhassanak, ne legyenek semmihez se kötve, semmilyen infrastruktúrához, semmilyen megállóponthoz”

– mondta. Hozzátette, ezeken a hajókon található konyha, mellékhelyiség, zuhanyzó, közösségi tér, illetve hulladékszállításra alkalmas raktér is.

Az 1,3 milliárd forint értékű géplánc a Tiszakanyárnál mederfenntartási célú kotrást végez. Az év elején viszont komoly hulladékmentesítő munkát végzett, közel 400 ezer palacktól szabadította meg a Tisza hullámterét.

Ukrajnából és Romániából közel azonos arányban érkezik a hulladék a szőke folyón. A tiszai hulladékhelyzet miatt Áder János nemrégiben levélben fordult a román és ukrán elnökökhöz, valamint Ursula von der Leyenhez, az Európai Bizottság elnökéhez, hogy segítsék a szennyezés megállítását.

A címlapfotó illusztráció. 

Hirmagazin.eu

Hasonló hírek

Stop az élelmiszer pazarlásnak!

info

Norvégiában kitiltják a benzin- és dízelautókat

info

Bombamentesítési Greenpeace tippek

info
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------