7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBelföldi hírekTöbb tiszteletet a magyaroknak – Londonban is

Több tiszteletet a magyaroknak – Londonban is

Ha lehet közvetlennek nevezni két kormányfő viszonyát, akkor csütörtökön a brit és a magyar miniszterelnöké megkérdőjelezhetetlenül annak tűnt. Annak ellenére, hogy egy fontos kérdésben azért eltér a véleményük, és ez mindkettejük sorsát meghatározhatja.

Több tiszteletet a magyaroknak – Londonban is

Szorít az idő: a brit kormányfőnek hamarosan felmutatható eredményt kell elérnie az Európai Unió reformjainak kérdésében, ha nem akar elhasalni a közösséget támogató politikájával a brit tagságról még idén megtartandó népszavazáson.

Négy pontos javaslatcsomaggal turnézik a tagországokban, hogy a vezetőket a maga oldalára állítsa. Csütörtökön délelőtt Bajorországban a német kancellár, délután Budapesten a magyar kormányfő volt vitapartnere. Mint sejthető, a magyar fővárosban könnyebb dolga volt, ott csak egy kérdésben feszülnek egymásnak az érdekek.

Négy kosár

A brit kormányfő úgy látja, az európai együttműködés felfrissítése és hazai támogatásának fokozása négy ponton múlik: a budapesti sajtótájékoztatón ezeket négy kosárnak nevezte. Ezek szerint egyrészt garanciát akar arra, hogy a tagállamok kivonhassák magukat az egyébként egyre jobban összezáró politikai együttműködésből, ha érdekük ezt szolgálja.

Másrészt azt szeretné, ha a tagállamok megvétózhatnák a születendő uniós törvényeket. Harmadrészt kihúzná a közös valuta, az euró bevezetéséről szóló pontot az uniós szerződésekből. A negyedik kérdéskör a szociális juttatásoké: Cameron szigorítana. A külföldi munkavállalók csak négy évvel az érkezésük után kapnának jogot a brit segélyekre és támogatásokra.

Három alma édes

A négy brit felvetésből hárommal semmi baja a magyar kormányfőnek, aki ezekben a kérdésekben még tovább is menne, de látja, hogy ehhez nincs elég súlya a közösségen belül. Orbán Viktor a David Cameronnal közös csütörtöki sajtótájékoztatón a visegrádi országok nevében is szólt, amikor egyedül a brit szociális támogatások kérdését kérdőjelezte meg.

Erős szavakat használt: fontosnak tartja, hogy ebben a viszonylatban „…a magyarokat ne tekintsék migránsnak….mi nem élősködni megyünk Nagy-Britanniába, nem élősködni akarunk…a magyar emberek dolgozni akarnak.” Hozzátette, erről nem országokként, hanem a visegrádi négyek keretében szeretne a továbbiakban egyeztetni, bár egy kérdésre adott válaszban határozottan cáfolta, hogy előző napi, lengyelországi villámlátogatásának a másnapi Cameron-vizit lett volna az apropója. Arról is beszélt, a V4 országok közül nem a magyar bevándorlók vannak a legtöbben Nagy-Britanniában, ezért a jobban érintett kelet-európai államok által elért megoldások jók lesznek a magyar munkavállalóknak is.

David Cameron hozzátette, a négy éves korlátozásnál jobb javaslatot még nem kapott, úgyhogy egyelőre „csak az van az asztalon”, de kész újabb konstrukciókat is megfontolni. Emellett azt ígérte a briteknek, hogy ha átalakítják a szociális rendszert, az nemcsak a bevándorlókat fogja érinteni, hanem olyan változásokat is tartalmaz majd, amelyek egészségesebb életmódra ösztönzik a szigetország lakóit.

Egyéb gyümölcsök

Ezt leszámítva csak az egyetértésről szólt a közös nyilatkozat. Osztják a véleményt, hogy erős európai határokra van szükség. Ezzel összefüggésben a szíriai rendezést és békemegállapodást mindketten a menekültáradat megállításának kulcskérdéseként említették.

Összecsengő szavakkal követeltek az eurózónás országokkal egyenértékű jogokat a valutaközösségben nem részes uniós tagállamoknak. „Olyan Európát szeretnénk, amely hozzáad a versenyképességhez, nem elvesz belőle” – utaltak kórusban a sokat bírált brüsszeli adminisztrációra. A szociális juttatásokkal való visszaélést minden uniós ország rákfenéjének nevezték, ennek orvoslására egyszerre követeltek nagyobb szabadságot a nemzetállamoknak az európai közösségen belül.

Közelít a szüret

Mindkét kormányfő számára kulcskérdés az Európai Unió és országának viszonya hozzá. A brit miniszterelnök budapesti látogatásának napján megjelent friss felmérés szerint a határozott véleménnyel rendelkező szigetországi szavazók többsége most a kilépésre adná a voksát. Az ORB közvélemény-kutatása szerint a britek 21 százaléka még hezitál.

A többiek 43 százaléka szakítana az Európai Unióval, 36 százaléka maradna a 28 tagállam egyike. Az uniót elutasítók aránya növekedett az utóbbi időszakban.

Orbán Viktor számára a Londonban élő magyarok szavazata lehet a tét. Bár ő a nagy-britanniai magyar munkavállalók számát egy európai uniós statisztikára hivatkozva 55 ezerre becsülte, és a jelenlévő újságírók hangos morajlása ellenére pár perccel később ezt a számot meg is ismételte, azzal azért ő is tisztában van, hogy ennél több magyar sorsát, voksát határozza meg odaát és idehaza, hogy milyen feltételeket tud kiharcolni a brit reformok magyar, illetve visegrádi támogatásáért cserében. Talán ez a sorsközösség is magyarázza, hogy a két konzervatív kormányfő többször is közvetlen hangnemben beszélt a másikról, Cameron Viktorként, Orbán David-ként utalt kollegájára.

Írta: Vovesz Tibor

Forrás: euronews
Kapcsolódó cikkek:

Orbán Viktor: Mi nem migránsok vagyunk az Egyesült Királyságban

 

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem