13.8 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
Home18+Több tesztet akar a WHO, de még Amerikában is gondok lehetnek

Több tesztet akar a WHO, de még Amerikában is gondok lehetnek

Miközben az egyes országok a maguk módján próbálják csökkenteni az új típusú koronavírus-fertőzéseket, az Egészségügyi Világszervezet felszólította a kormányokat: még több tesztet folytassanak le.

„Különösen aggasztó az új típusú koronavírus-fertőzések terjedése az alacsonyabb jövedelmű országokban” – közölte a WHO és felszólította az államokat, hogy fokozzák a tesztelést.

Ez azonban még a gazdag országokban sem megoldott. Míg az Egyesült Államokban helyenként már autóval is be lehet hajtani tesztállomásokra, addig Nagy-Britanniában továbbra is csak a kórházakban és a veszélyben lévőnek tartott emberektől vesznek csak mintát.

Miért akar még több tesztelést a WHO?

Az Egészségügyi Világszervezet szerint a szegényebb országokban a HIV-fertőzések és az alultápláltság komplikálhatja a helyzetet.

Mindenkinek szólt azonban Tedros Adhanom Ghebreyesus WHO-vezérigazgató felhívása:

„Tesztelni, tesztelni, tesztelni. Minden egyes gyanús esetet”.

Az ENSZ egészségügyi szervezetének főnöke szerint így jobban nyomon követhető a fertőzés. Ha valakinél pozitív a teszt, teszteljék azokat is, akikkel kapcsolatba került – mondta és hozzátette: a WHO 1,5 millió teszteszközt küldött ki 120 országba.

Ghebreyesus a modern idők meghatározó egészségügyi válságának nevezte a világjárványt és hangsúlyozta: immár több a fertőzés és haláleset a világon Kínán kívül, pedig ott tűnt fel decemberben az új típusú koronavírus.

„Gyorsan hoztak döntéseket a társadalmi távolságtartásról, például a tömegrendezvények tilalmáról és az iskolabezárásokról. Viszont nem láttunk eléggé aktív fellépést a tesztelés, elszigetelés és a kontaktok lekövetése terén, pedig ez a COVID-19 elleni fellépés gerince”

– hangsúlyozta.

Még a fejlett világban sem egyszerű

De hogyan is néz ki a gyakorlatban a tesztelés? A Politico hírportál arról írt, hogy az Egyesült Államokban például nincs elég gyapotvégű tesztpálcika és más eszköz.

Ez az, ami fékezheti a Trump-kormányzat tervét, hogy 2000 egyenként legalább napi 2000 személy mintáit levevő tesztállomást nyisson a hét végéig országszerte.

A fellépés részeként az amerikai hatóságok elrendelték, hogy a mintákat ezentúl nem kell hitelesíttetni az Amerikai Járványügyi Hivatalnál (CDC), így gyorsabban lehet eredményhez jutni és nyomon követni a fertőzések gócpontjait.

Trump elnök és más illetékesek azt ígérték, hogy a következő hetekben több millió amerikainál folytatják le a vizsgálatot.

A mintákat vevő dolgozókat is védeni kell

Mindeközben azonban a kulisszák mögött úgy tűnik, hogy a kereskedelmi laboroknak ellátási gondjaik vannak.

Erre utalt egy forrás szerint Brett Giroir, egészségügyi államtitkár, aki vasárnap a kereskedelmi laborok, kórházak és az egyes államok egészségügyi minisztériumainak képviselőivel tárgyalva azt mondta: „fennakadások lehetnek” és ezt erősítették meg szakemberek, például Carmela Coyle, a Kaliforniai Kórházszövetség elnöke.

Kevés lehet tehát a tesztpálcika, amivel az emberek nyálából mintát vesznek és a műanyag pipetta, amivel a laborokban egyik edényből a másikba helyezik a folyadékot. A laborok dolgozói szerint a védőöltözet-ellátás is problémás – pedig csak ilyen öltözetben lehet biztonságosan mintákat venni.

Akadozik a koronavírusteszt-oldal

Közben az internetre nehezedő várható terhelés jeleként kudarcot vallott az a koronavírusteszt időpont-kérő weboldal, amit a Trump-kormányzat a múlt héten beharangozott.

A Google tudományos osztálya, a Vertily által létrehozott és először két kaliforniai megyében beindított oldal egyrészt azt közölte a tünetekkel rendelkező emberekkel: nem jogosultak a tesztre. Másrészt, a szükséges Google-regisztráció vagy belépés után néhány órával már nem tudott időpontot ajánlani a tesztre jogosult polgároknak.

Mindeközben nagy figyelem irányul a Google-ra, amiért a cég egészségügyi adatokat próbál megszerezni és elemezni.

Amerikai szenátorok vizsgálják például azt az üzletet, amelyben Amerika második legnagyobb kórházi hálózata, az Ascension több millió betegadathoz adott hozzáférést a technológiai cégnek az érintettek tudta és hozzájárulása nélkül.

infostart, Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work