14.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóTöbb százan követeltek igazságot a meggyilkolt újságírónő ügyében Máltán

Több százan követeltek igazságot a meggyilkolt újságírónő ügyében Máltán

Daphne Caruana Galizia oknyomozó újságírónővel – aki korábban korrupcióval vádolta Joseph Muscat kormányfőt és feleségét – célzott merényletben végeztek hétfőn a szigetállam északi részén, Bidnija kisváros közelében, néhány méterrel az otthona mellett.

Az 53 éves Galiziát az autójába rejtett pokolgéppel gyilkolták meg, a gépjármű indításakor robbant fel. A megmozduláson részt vevő Manuel Delia máltai blogger a dpa német hírügynökségnek azt mondta: a félelem, a szégyen és a harag késztette arra, hogy részt vegyen a tüntetésen. “Elvesztettük erkölcsi iránytűnket. Az önzés kultúráját tették magunkévá … Daphne volt az utolsó, aki próbált minket emlékeztetni arra, hogy mi a helyes és mi a helytelen” – mondta a blogger.

2016. április 4-én készített kép Daphne Caruana Galizia máltai oknyomozó újságíróról, akit az autójába rejtett pokolgéppel 2017. október 16-án Mostában lévő otthonának közelében meggyilkoltak – az 53 éves Caruana Galizia tárta fel többek között a hazája és az úgynevezett a panamai offshore-botrány közötti összefüggéseket (Fotó: MTI/AP/Jon Borg)

Michael Briguglio, a máltai Zöldek pártjának volt elnöke azt mondta, hogy sokkos állapotban van. “Annak ténye, hogy még senki sem nyújtotta be a lemondását, ledöbbentő. Annak ténye, hogy a rendőrség nem biztosította a védelmét valakinek, aki veszélyben volt, és hogy a rendőrparancsnok nem reagált a történtekre, szintúgy ledöbbentő” – hangsúlyozta. Az TVM közszolgálati televíziós csatorna szerint Galizia két hete fordult a hatóságokhoz olyan bejelentéssel, hogy gyilkossági fenyegetéseket kapott. A rendőrség kedden cáfolta, hogy bejelentést kaptak volna ezzel kapcsolatban.

A gyilkosság nyomán holland igazságügyi orvosszakértők érkeztek Máltára, hogy segítsenek a robbantás helyszínének vizsgálatában. A holland szakértők mellett az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) is támogatást nyújt a máltai hatóságoknak a nyomozásban.

A Daphne Caruana Galizia máltai oknyomozó újságíró előző napi meggyilkolása miatt tüntetnek a vallettai bíróság előtt 2017. október 17-én (Fotó: MTI/AP/Rene Rossignaud)

Az újságírónő fia, Matthew Caruana Galizia – aki a máltai kormányt tette felelőssé édesanyja haláláért – drámai leírást adott a gyilkosság helyszínéről. “Sosem fogom elfelejteni, ahogyan a tűzben rohantam, ahogy próbáltam kinyitni a kocsi ajtaját, miközben a duda megállás nélkül szólt. Lenéztem a földre, és az édesanyám testrészei hevertek mindenhol. Ez nem egy átlagos gyilkosság volt” – írta a Facebookon az újságírónő fia. Matthew egyúttal leszögezte: a gyilkosság annak következménye, hogy a kormány hagyta meghonosodni a “büntetlenség kultúráját”. “Háborúban állunk az állammal és a szervezett bűnözéssel, amelyek egymástól megkülönböztethetetlenekké váltak” – jelentette ki.

Galizia egyik nagy port kavart írásában arról cikkezett, hogy a 2016 áprilisában kirobbant offshore-botrány alapjául szolgáló Panama-iratokban megneveztek egy olyan céget is, amely a miniszterelnök felesége tulajdonában áll, s a gyanú szerint titkos számlákon kenőpénzeket rejtett el. Joseph Muscat és felesége is hazugságnak nevezte az állításokat. Mindemellett a máltai kormányt már a cikket megelőzően is elérte a botrány. A napvilágra került dokumentumok szerint Konrad Mizzi energiaügyi miniszter és Keith Schembri, Muscat kabinetfőnöke is saját titkos cégekkel rendelkezett Panamában.

Az újságírónő cikkei nyomán az offshore-botrányba keveredett kormányfő júniusban előrehozott választásokra kényszerült,  a választásokon a történtek ellenére a miniszterelnök pártja, a Máltai Munkáspárt győzött.

Forrás és képek: MTI / hirado.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work