20.9 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekKülföldTöbb okra vezethető vissza a muszlimok elleni osztrák fellépés

Több okra vezethető vissza a muszlimok elleni osztrák fellépés

Történelmi és társadalmi okai lehetnek, hogy Ausztria példátlanul szigorúan, mecsetek bezárásával és vallási vezetők kiutasításával lépett föl a helyi muszlimok ellen – mondta Maróth Miklós orientalista az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.

Sebastian Kurz (Fotó: EPA / Florian Wieser)

A lehetséges okok közül kiemelte, hogy Törökország vissza akarja építeni Európában azt a befolyást, amit annak idején az oszmán birodalom épített ki, így többek között mecseteket építtet és vallási vezetőket küld a kontinens államaiba. Súlyosbítja az európai muszlimok megítélését, hogy a mecsetek látogatói általában nem illeszkedtek be a helyi társadalmakba – tette hozzá.

Maróth Miklós szerint az európai muszlimoknak nem csupán a lélekszáma nő, de az öntudata és az arroganciája is, ezért – mint fogalmazott – a válaszlépés természetesnek tekinthető. Hozzátette: Ausztria a muszlimok elleni intézkedésekkel olyan közösséget korlátoz, amely eddig az őshonos keresztény kisebbségekkel azonos jogokat élvezett bevándorlóként.

Forrás: MTI

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner