13.8 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeÉletmódÉletmód hírekTöbb mint ötvenezer látogató a hétvégi FeHoVá-n

Több mint ötvenezer látogató a hétvégi FeHoVá-n

2015 02 16 090804

MTI 2015. február 16., hétfő 8:59

A tavalyinál is többen, csaknem 54 ezren látogattak el a régió legnagyobb vadász- és horgászkiállítására, a csütörtöktől vasárnapig megrendezett FeHoVá-n, valamint a vele egy időben tartott Budapest Boat Show-ra és Karaván Szalonra – közölte a Hungexpo az MTI-vel.

A közlemény szerint a kiállításokon hagyományosan a legjelentősebb hazai és külföldi kiállítók vettek részt.
A FeHoVa a régióban is kiemelkedik a hasonló rendezvények közül, így a látogatók között sok volt a külföldi. A tájékoztatás szerint a kiállítók sikeres üzletkötésekről számoltak be, a tavalyinál lényegesen több áru cserélt gazdát.
A csütörtöki megnyitón Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, az Országos Magyar Vadászati Védegylet (OMVV) elnöke kijelentette: Magyarország alkalmas arra, hogy ismét vadászati világkiállítást rendezzen. Budapest utoljára 1971-ben adott otthont a rendezvénynek, a 2021-es 50. évforduló éppen megfelelő lehet a következő világesemény megrendezésére – fejtette ki.
A FeHoVa kiemelt témája volt a vadhús és halfogyasztás népszerűsítése. A közlemény szerint a gasztronómia erősödése a FeHoVá-n azért volt különösen fontos, mert 2016-ban itt rendezik a nemzetközi szakácsverseny, a Bocuse d’Or magyar döntőjét azt megelőzően, hogy az európai döntőt jövő év májusában ugyancsak Budapesten, a Hungexpón tartják.
Közölték, Magyarország és a FeHoVa sikere, hogy a kiállítással egy időben, a Hungexpón tartotta ülését a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács (CIC) végrehajtó bizottsága.
A tájékoztatás szerint több mint ezer kutya vett részt a IV. FEHOVA-MEOE Nemzetközi kutyakiállításon, és sokan tekintették meg a FeHoVá-val egy időben a Hungexpón rendezett országos íjász bajnokságot is.
A FeHoVá-val együtt rendezett Budapest Boat Show 9500 négyzetméterével immár hagyományosan Magyarország legnagyobb szárazföldi kikötője volt, a kiállításon több mint 65 kiállító mutatkozott be, több mint 80 hajóval – áll a közleményben.

Kép: Google;

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem