13.8 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBelföldi hírekTöbb mint negyven javaslatról szavaznak ma a honatyák

Több mint negyven javaslatról szavaznak ma a honatyák

Fontos javaslatokról dönt, majd a klímaváltozás hatásairól tart politikai vitát szerdán az Országgyűlés.

A parlament idei záró ülésének harmadik napja délelőtt 10 óra 15 perckor, szavazásokkal kezdődik. A képviselők ekkor hozhatnak törvényt a közigazgatási bíróságokról, a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsról, a Nemzeti Eszközkezelő Programban résztvevők otthonteremtéséről, a kormányzati igazgatásról, a 2021-es népszámlálásról, a Hungary Helps programról, a magyar-székely összetartozás napjáról, valamint az állami magasépítési beruházások megvalósításáról. A fentieken kívül számos, már meglévő jogszabályon is módosíthatnak, így például változhat az agrártörvény, valamint a munka törvénykönyve.

Összesen több mint negyven javaslatról szavaz ma az Országgyűlés.

A határozathozatalok után az éghajlatváltozás kihívásairól tartanak ötórás időkerettel kiírt politikai vitát az LMP kezdeményezésére.

Az Országgyűlés őszi ülésszaka – a parlament honlapján elérhető ülésterv alapján – csütörtökön ér véget. A képviselők ekkor három, az igazságszolgáltatást érintő javaslatról tárgyalnak: a Kúria, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) és az ügyészség tavalyi évről szóló beszámolója kerül terítékre.

forrás: MTI

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem