18.1 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekKülföldTöbb mint négyszáz embert vettek őrizetbe a fehérorosz hatóságok

Több mint négyszáz embert vettek őrizetbe a fehérorosz hatóságok

Több mint négyszáz embert vettek őrizetbe a rendfenntartó erők vasárnap a fehérorosz fővárosban, Minszkben, valamint az ország más településein tartott tiltakozó megmozdulásokon

– számolt be a Vjaszna emberi jogi szervezet.

Honlapjukon 425 ember nevét közölték, és a tájékoztatás szerint a lista egyre bővül. Tiltakozó megmozdulások voltak egyebek között Bresztben, Bobrujszkban, Vicebszkben, Homelben és Hrodnában.

Az eseményekről tudósító újságírókat is őrizetbe vettek a hatóságok, országosan 43-at, közülük 25-öt a fővárosban.

Már két hónapja tartanak a tiltakozó megmozdulások Fehéroroszországban az augusztus 9-i vitatott tisztaságú elnökválasztás miatt,

amelyen a hivatalos eredmény szerint 80,1 százalékkal hatodik mandátumára újraválasztották Aljakszandr Lukasenkát.

Az Európai Unió szerint a választás nem volt „sem tiszta, sem méltányos”, Brüsszel így nem ismeri el Lukasenkát elnöknek, akárcsak számos szomszédos ország. A belbiztonsági erők nem hivatalos adatok szerint több mint 13 ezer embert tartóztattak le a tiltakozások miatt. Sok ellenzéki személyiség jelenleg is börtönben van, vagy külföldre menekült, mint a választás második helyezettjének nyilvánított Szvjatlana Cihanouszkaja.

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work