6 C
Budapest
2024. április. 17. szerda
HomeSzabadidőKultúraTöbb mint négyezer éves királyság fővárosát azonosították Kínában

Több mint négyezer éves királyság fővárosát azonosították Kínában

2015 04 16 091512

MTI 2015. április 16., csütörtök 8:49

A körülbelül 4200 évvel ezelőtti Jao-korszak fővárosának pontos helyét határozták meg szakértők Kínában – erről a Kínai Társadalomtudományi Akadémia régészeti intézetének vezetője számolt be Sanhszi tartományban, egy szakmai konferencián.

Vang Vej bejelentette, hogy az egyes történelmi hivatkozásokban Pingjangként emlegetett Taoszit nevezték meg a szakértők a Jao királyság központjának.
A kínai mitológia szerint a Sárga-folyó középső folyásának térségében élők uralkodója, Jao egyike volt törzsi közösségeket vezető három egymást követő bölcs királynak.
Taoszi feltárása 1978-ban kezdődött, és az elhúzódó kutatások végén a település struktúrájából, a falakból, leletekből, a feltárt több mint 1300 sírból arra a következtetésre jutottak, hogy a körülbelül 2,8 millió négyzetméteres térség a Jao uralom időszakának fővárosa volt.
A Jao kultúráról tartott szakmai tanácskozáson Ho Ni kutató részéről az is elhangzott, hogy mindezek után kijelenthető, a Jao-korszak nem egy legenda része, ahogyan az azt követő Sun és Jü császárok hatalomra kerülése sem az. „Mindez a valós történelem része volt” – tette hozzá.
Jao és népe eredetileg a mai Hopej tartomány területén található Tang megyében élt. Később déli irányú vándorlása során kötött ki Pingjangnál, ahol temploma és mauzóleuma is megtalálható.
Konfuciánus történészek a múltban nagyra értékelték Yao, Sun és Jü uralkodókat, akikre szerintük az erkölcsösség és az emberségesség volt jellemző. A 20 század elején azonban mások még a létezésüket is megkérdőjelezték.

Kép: Google, illusztráció,

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem