8.5 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekGazdaságTöbb mint kétmilliárd forinttal nő a nemzetiségek támogatása

Több mint kétmilliárd forinttal nő a nemzetiségek támogatása

forrás: MTI

Erről az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón beszélt.

Soltész Miklós elmondta, hogy a június 23-án elfogadott jövő évi költségvetés szerint 2016-ban a nemzetiségi terület támogatása több mint 8 milliárd forint, 2 milliárd 63 millió forinttal magasabb az ideinél.

A sajtótájékoztatón részt vevő hét nemzetiségi szószóló köszönetet mondott a támogatásért.

Soltész Miklós elmondta, hogy a nemzetiségi támogatások kerete 820 millió forinttal nő, így 1,4 milliárd forintra emelkedik. A nemzetiségi civil pályázati keretet 640 millió forinttal, a nemzetiségi színházak működési támogatását 100 millióval, a kis létszámú köznevelési intézmények működési támogatását 80 millió forinttal növelik.

A települési és területi nemzetiségei önkormányzatok működési és feladatalapú támogatását szolgáló költségvetési forrás összege 784 millió forintos növekedéssel eléri a több mint 3 milliárd forintot.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem