17.2 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBelföldi hírekKétséges, hogy Szlovénia naponta átvesz Horvátországtól 5-10 ezer illegális bevándorlót

Kétséges, hogy Szlovénia naponta átvesz Horvátországtól 5-10 ezer illegális bevándorlót

forrás: MTI / M1 Ma reggel

Több mint 4700 katona teljesít szolgálatot a déli határ mentén. Német lapértesülés szerint akciótervet dolgozott ki az EU a menekültáradat feltartóztatására. Egyelőre nem lesz schengeni tag Románia. Rogán Antal szerint megbukott a bevándorláspárti politika.

Schäuble: nem szabad „sarokba állítani” Magyarországot 

(22:00) A nemzeti szuverenitás egy részének közösségi szintre emelésén alapuló új menekültügyi rendszert kell kidolgozni az Európai Unióban, Magyarországot pedig nem szabad „sarokba állítani” – mondta Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter egy pénteki lapinterjúban.  Az Angela Merkel kancellár vezette konzervatív CDU egyik legtekintélyesebb politikusa a Die Welt című német lapban megjelent interjúban hangsúlyozta, hogy olyan „rendet” kell kialakítani, amelyben az államok a „nemzeti felelősség” bizonyos részeit feladják Európa javára. Erre azért van szükség, mert „nemzetállami szinten csaknem tehetetlenül állunk a globalizációval szemben”. Erre példa a „menekültválság, ez is gyorsabban indít majd minket közös cselekvésre Európában” – mondta Wolfgang Schäuble. Uniós szinten szabályozott menedékjogra és menekültpolitikára van szükség, „méghozzá gyorsan!” – tette hozzá.

Még egy befogadóközpont nyílik a szerb-macedón határon 

(17:00) Újabb ideiglenes befogadóközpont nyílik a szerb-macedón határ közelében, alig 28 kilométerre északra Presevótól – jelentette ki vasárnap Aleksandar Vulin szerb szociálisügyi miniszter.  A presevói befogadóközpontban tett látogatásakor a tárcavezető azt is bejelentette, hogy azt a központot is kibővítik, és mindkét helyen lehetőség lesz a regisztráció mellett pihenésre, valamint orvosi ellátást is biztosítanak.  Aleksandar Vulin azt is elmondta, hogy eddig 700 bűnvádi feljelentést tettek azok ellen, akik valamilyen módon visszaéltek a migránsválsággal – például embereket csempésztek át a határon -, több mint ezer embert fogtak el, valamint 450 járművet foglaltak le.  Hozzátette, hogy Szerbia továbbra is segíteni fogja azokat a többségében közel-keleti migránsokat, akik az országba érkeznek, arra viszont nincs befolyása, hogy hányan jönnek, illetve hányan mennek el. „Akár ötezren, akár háromezren, akár ötszázan jönnek egy nap, annak egyáltalán semmi köze nincs Szerbiához” – fogalmazott, majd hozzátette, hogy az ezer ember befogadására alkalmas magyarkanizsai pihenőhelyen összesen 70 ezren haladtak át, most viszont már senki nincs ott, és ez sem Szerbiától függ.

Horvát ellenzék: Zágrábnak meg kell állítani az illegális bevándorlást

(14:30) A horvát legnagyobb ellenzéki párt, a jobbközép Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) szerint csak Zoran Milanovic szociáldemokrata miniszterelnök nem érti, mi történik a menekültválság körül. A párt ezért vasárnapi lapbeszámolók szerint azt üzente a kormánynak, hogy állítsa meg az illegális bevándorlást. Gordan Jandrokovic, a HDZ elnökségének tagja a párt választási gyűlésén Zágrábban kijelentette: hetek óta tudja a kormány, hogy Magyarország lezárhatja Horvátországgal szomszédos határát. Ezért szerinte Zágrábnak mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy a migránsok a jövőben ne léphessék át illegálisan a szerb-horvát határt.

Sokan várakoznak Presevóban

(13:40) Naponta átlagosan 2-4 ezer migráns lép be Szerbiába főleg Macedónia felől és jelenleg is mintegy másfél ezren várakoznak a szerb-macedón határ melletti Presevó befogadóközpontja előtt, hogy nyilvántartásba vegyék őket, majd folytathassák útjukat Horvátország felé – jelentette a szerb sajtó vasárnap. A Blic című belgrádi napilapnak Milenko Bozovic, a szerbiai határrendészet vezetője számolt be a Szerbiába érkező migránsok számáról és azt is közölte, hogy október elejéig 170 ezer embert regisztráltak. Közülük körülbelül 157 ezren állították azt, hogy szándékukban áll menedéket kérni a nyugat-balkáni országban, valamint 13 ezer ember ellen intézkedtek illegális határátlépés miatt.

Horvát lap: Szlovénia nem tudja helyettesíteni Magyarországot

(13:20) Amennyiben Magyarország határzárat rendel el, Horvátország Szlovénia felé irányítja a menekülteket – írta a Vecernji List című horvát napilap egyik ismert publicistája, aki szerint azonban Szlovénia nem tudja helyettesíti Magyarországot. Davor Ivankovic figyelmeztetett, kicsi a valószínűsége annak, hogy Szlovénia naponta átvesz Horvátországtól 5 vagy 10 ezer illegális bevándorlót, majd gyorsan elszállítja őket az osztrák határra.

bscap00075-1024x576

Egyelőre nem lesz schengeni tag Románia

(11:00) Nem tűzik napirendre az uniós belügyminiszterek jövő heti tanácskozásán Románia és Bulgária csatlakozását a schengeni övezethez, mert továbbra sincs konszenzus az ügyben – közölte a román média Victor Ponta román miniszterelnök egy szombat esti nyilatkozatát idézve.

Több mint 6000 határsértő szombaton 

(9:41) Összesen 6056 embert fogtak el a rendőrök tiltott határátlépés miatt szombaton – derül ki az Országos Rendőr-főkapitányság vasárnap reggeli összesítéséből. Kiss Attila, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) általános főigazgató-helyettese az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorfolyamában arról számolt be, hogy a válsághelyzetet megalapozó feltételek továbbra is fennállnak. Ezt azzal magyarázta, hogy a menedékkérők száma havi átlagban meghaladja a napi ötszázat.

Brüsszel és Ankara akciótervet dolgozott ki a menekültáradat feltartóztatására?

(9:40) A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung című vasárnapi német lap értesülései szerint az Európai Bizottság és a török kormány akciótervet dolgozott ki az Európai Unióba irányuló menekültáradat feltartóztatására. Az elképzelés szerint a török és a görög parti őrség az uniós határvédelmi ügynökség (Frontex) szervezésében közösen járőrözik majd az Égei-tenger keleti részén, és minden menekültet visszaszállítanak a török partokra.

Több mint 4700 katona van a déli határon

(8:58) Több mint 4700 katona teljesít szolgálatot a déli határ mentén a vezérkari főnök tájékoztatása szerint. Benkő Tibor az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorfolyamában felidézte: a katonák kettős feladatot teljesítenek, egyrészt az ideiglenes biztonsági határzár kiépítésében vesznek részt, másrészt a rendőrség munkáját segítik.

Rogán Antal szerint a bevándorláspárti politika megbukott

(7:40) A kormányfő politikai kabinetfőnöke szerint az európai liberálisok frakciója a következő héten kezdeményezni akarja Magyarország szavazati jogainak felfüggesztését, végső soron az ország kizárását az EU-ból. Rogán Antal a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorának úgy nyilatkozott, hogy e javaslat mögött az áll, „a bevándorláspárti liberálisok nem értenek egyet azzal, hogy Magyarország úgy döntött, meg kell védeni Európa és Magyarország határait”. A kabinetfőnök hozzátette: fel fognak lépni a liberálisok elfogadhatatlan kezdeményezése ellene.

A politikus – aki eddig a Fidesz parlamenti frakcióvezetője volt – kifejtette: az európai politikai és értelmiségi elit egy jelentős részével szemben Orbán Viktor miniszterelnök meghallja az európai emberek hangját, érti a véleményüket a bevándorlásról. Hangsúlyozta: az európaiak többsége érzi a bevándorlás veszélyeit, látja az együttélési nehézségeket, az Európai Unió azonban nem tud mit kezdeni a bevándorlókkal, „a bevándorláspárti európai bevándorláspolitika megbukott”.

SZOMBATON TÖRTÉNT

 A menekültek mellett tüntettek Bécsben 

Legkevesebb húszezren vettek részt szombaton délután Bécs központjában egy, a menekültekkel való szolidaritási nagygyűlésen.  A húszezres számot a rendőrség közölte, a szervezők – különböző civil szervezetek – 60 ezer résztvevőről beszéltek.

Nem fél a magyar határzártól  ahorvát kormányfő

„Nem félek a magyar határzártól” – jelentette ki Zoran Milanovic horvát miniszterelnök szombaton újságíróknak nyilatkozva Dubrovnikban. A kormányfő szerint függetlenül attól, hogy a horvát-magyar határon a kerítés már vasárnapra elkészül, a migránsok „a fogaikkal fogják szétrágni a szögesdrótot”.

Nemzetközi rendőri akció kezdődött Dél-Szerbiában

Nemzetközi rendőri akció kezdődött Dél-Szerbiában az embercsempészek kiszűrésére hat ország és az európai uniós országok rendőri együttműködési szervezete, az Europol közreműködésével. A szerb-macedón határon zajló átfogó rendőri akcióban Albánia, Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Macedónia, Montenegró és Szlovénia vesz részt. Az ellenőrzés célja, hogy kiszűrje az embercsempészeket, akik a migránsokat regisztráció nélkül szállítják tovább Presevóból.

Felére csökkent az illegális bevándorlók száma a kerítés hatására Bulgáriában

A bolgár-török határon megépített kerítés hatására felére csökkent az illegális határátlépők száma – hangzott el az M1 aktuális csatornán szombaton.  A M1 tudósítója, aki a bolgár-török határon fekvő Lesevo térségéből jelentkezett be telefonon, elmondta: 2013-ban még 11 ezer bevándorló kelt át illegálisan a szerb-török határon, a következő évre azonban hatezerre csökkent a számuk, köszönhetően a 33 kilométer hosszan megépült, három méter magas szögesdrót kerítésnek. A bolgár kormány nemrég döntött a kerítés meghosszabbításáról, mivel év eleje óta mintegy 17 ezer nem regisztrált migránst tartóztattak fel Bulgária határain, valamint az ország belsejében.

Gördülékeny a migránsok elszállítása Zákányból és Magyarbólyból

Gördülékenyen, feszültség nélkül halad a migránsok elszállítása Zákányból és Magyarbólyból. Szombat délutánig három migránsokkal teli vonat érkezett a horvátországi Botovoba, onnan rendőri irányítással a zöldhatáron át gyalog jöttek a bevándorlók Zákányba, ahonnan vonattal szállítják el őket Hegyeshalomba. Beremendről mintegy ötszáz bevándorló érkezett buszokkal Magyarbólyba szombat délután, ahol rendőri irányítással szintén vonatra szállnak.

Merkel: közösen kell védeni a külső határokat

Az uniós külső határokat közösen kell védeni, hogy rendezetté váljon a bevándorlás Európába – hangsúlyozta a német kancellár egy szombati nyilatkozatában. Angela Merkel szokásos hétvégi videóüzenetében kiemelte: „közösen meg kell értenünk, hogy több menekült van, mint a második világháború óta bármikor”, és ez „globális kihívás”, amellyel csak az Európai Unió részvételével lehet megbirkózni.

Uniós támogatást kért a kísérő nélküli kiskorúak elhelyezésére az EMMI

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) 3,6 millió eurós támogatásra nyújtott be igényt az Európai Unióhoz a kísérő nélküli kiskorúak megfelelő színvonalú elhelyezése és ellátása érdekében; a pályázat keretében további 144 állami férőhelyet lehet létrehozni.

 

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem