11.3 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekKülföldTöbb mint háromszorosára nőtt az Ausztriában benyújtott menedékkérelmek száma

Több mint háromszorosára nőtt az Ausztriában benyújtott menedékkérelmek száma

forrás: MTI

A januártól júliusig tartó időszakban több mint háromszorosára nőtt az Ausztriában benyújtott menedékkérelmek száma az előző év ugyanezen időszakához képest – jelentette szerdán az osztrák közszolgálati televízió (ORF). Az osztrák bevándorlási hivatal (BFA) adatai szerint 2015 első fél évében 37 ezer kérelmet nyújtottak be, míg 2014 első hat hónapjában 11 ezret.

Idén januárban több mint négyezer, márciusban alig háromezer, augusztusban már több mint nyolc és fél ezer kérelmet adtak be, várhatóan még nőni fog a kérelmek száma. Ezzel szemben 2014 januárjában 1500, tavaly júliusban pedig 2200 kérelmet adtak be Ausztriában.

Míg az év elején főleg a koszovóiak, addig a vizsgált időszak után, augusztusban már javarészt afgánok, szíriaiak és irakiak jelezték igényüket. Az ORF beszámolója szerint a Koszovóból érkezők számának csökkenése annak köszönhető, hogy az osztrák kormány az év elején tájékoztató kampányba kezdett a balkáni országban a menekültáradat mérséklése céljával.

Az elmúlt hétvégén csaknem húszezer migráns érkezett Magyarországról Ausztriába, Nyugat-Európa felé tartva, a legtöbben Ausztriában le sem szálltak a vonatról, hanem rögtön folytatták útjukat Németország felé. A belügyminisztérium tájékoztatása szerint péntek óta 731-en nyújtottak be menedékkérelmet, naponta átlagosan 183 érkezett be.

Az osztrák közszolgálati televízió (ORF) beszámolója szerint Ausztria azért nem kedvelt célország a menedékkérők körében, mert nagyon hosszú ideg tart a menekülteljárás. A bevándorlási hivatal képviselőjének tájékoztatása ugyan az elmúlt öt hónapban megháromszorozódott a benyújtott kérelmek száma, miközben az igényeket feldolgozó személyzet létszáma nem nőtt. Az eljárás néhány hónapig is eltarthat, a hatóságok azt sem zárták ki, hogy akár egy évig is elhúzódhat.

Kilian Kleinschmidt, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) különmegbízottja szerint a menekültek azért sem szívesen maradnak Ausztriában, mivel az utóbbi hónapokban a traiskircheni menekülttáborban uralkodó szörnyűséges állapotokról készült képek bejárták a világsajtót.

Az osztrák bevándorlási hivatal adatai szerint 2015 januárjától júniusig csaknem 17 ezer 500 menekültkérelmet bíráltak el, 34 százalékát hagyták jóvá. 2015 első fél évében a dublini rendelet értelmében több mint négyezer embert utasítottak ki Ausztriából, 2400-an közülük önként elhagyták az országot.

Az osztrák belügyminisztérium számításai szerint idén csaknem hetvenezer kérelmet fognak benyújtani Ausztriában. 2014-ben 28 ezer, 2013-ban 17 ezer kérelem érkezett be az osztrák hatóságokhoz.

 

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work