14.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekKülföldTöbb mint harminc újságírót, köztük az MTI fotósát is előállították Macedóniában

Több mint harminc újságírót, köztük az MTI fotósát is előállították Macedóniában

forrás: MTI

A macedón rendőrség hétfőn több mint harminc külföldi fotóriportert, illetve újságírót állított elő, akik a görög Idomeni táborából indult migránsokat kísérték – közölte az MTI helyszínen tartózkodó fotósa, akit szintén előállítottak.

Az MTI munkatársa telefonon elmondta, hogy mintegy 2-3 ezer migráns délután három óra előtt indult útnak a görögországi menekülttáborból, ahol így szinte senki nem maradt. A tömeg a borongós, hűvös időben mintegy 20 kilométeres úttal megkerülte a görög-macedón határon felhúzott kerítést, közben két derékig érő kisebb folyón is átkelt.

A menet a második folyó keresztezését követően egy macedón faluba jutott, ahol rendőrök várták a tömeget, majd a migránsok közül kiemelték a fotóriportereket, illetve újságírókat, akiket egy közeli rendőrségre vittek.

Több mint harminc újságírót, köztük az MTI fotósát is előállították Macedóniában
Migránsok az athéni Victoria téren 2016. március 12-én. MTI Fotó: Balogh Zoltán

A távirati iroda fotóriportere szerint a macedón rendőrség tiltott határátlépéssel gyanúsította meg az újságírókat, akikkel azt közölte, 260 eurós bírság ellenében elhagyhatják Macedóniát, ahova fél évig nem térhetnek vissza.

Az MTI fotósa elmondta, a rendőrség szerint a bírságot ki nem fizetők elhúzódó bírósági eljárásra, majd annak végén még komolyabb bírságra számíthatnak. Megjegyezte, a második folyó átlépését követően semmi jele nem volt annak, hogy Macedóniába léptek, így az újságírók tudtukon kívül keresztezték a görög-macedón határt.

 

Previous article
Next article

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work