13.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekGazdaságTöbb mint egymillió család részesül az adókedvezményben

Több mint egymillió család részesül az adókedvezményben

forrás: MTI

Több mint egymillió család részesül jelenleg a családi adókedvezményben, ez a magyar családok 95 százalékát jelenti – mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Novák Katalin felidézte: 2010-ben lényegében nem létezett a családi adókedvezmény, hiszen csak a három vagy annál több gyereket nevelő családoknak járt valamilyen formában. Hozzátette, akkor mindössze 12,6 milliárd forintot fordított erre a kormány.

adókedvezmény családoknak

Az államtitkár kiemelte, azóta jelentős előrelépések történtek, ugyanis az egy- és kétgyermekes családokra is kiterjesztették a támogatást. 2015-ben pedig már 240 millió forintot szán erre a kormány, ez húszszoros növekedést jelent öt év alatt – hangsúlyozta. Tájékoztatása szerint idén egy család átlagosan több mint 240 ezer forintot takarít meg, köszönhetően az adókedvezménynek.

Novák Katalin emlékeztetett nyári bejelentésére is, amely szerint 2019-ig évente ötezer forinttal emelik a kétgyermekes családok adókedvezményét, amelynek eredményeképp a jelenlegi húszezer forint helyett havonta 40 ezer forint marad majd a családoknál.

 

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work