13.8 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekGazdaságTöbb mint 550 millió eurós uniós támogatás segíti az M30-as meghosszabbítását

Több mint 550 millió eurós uniós támogatás segíti az M30-as meghosszabbítását

Az uniós Kohéziós Alapból finanszírozott beruházás célja a forgalom felgyorsítása, a közúti biztonság javítása és a forgalmi torlódások csökkentése.

A fejlesztés segíti a Balti-tenger és a Fekete-, illetve Égei-tenger menti területeket összekötő, Via Carpatia nevű európai közlekedési hálózat kiépítését – közölték.

Navracsics Tibor, az oktatásért, a kultúráért, az ifjúságért és a sportért felelős biztos az uniós finanszírozással összefüggésben úgy nyilatkozott, hogy az érintett közúti összeköttetés kiépítése régóta esedékes, és közvetlen előnyökkel jár Borsod-Abaúj-Zemplén megye egymillió lakosa számára, akik a jövőben gyorsabban, biztonságosabb és kényelmesebben utazhatnak. A jobb összeköttetés pozitív hatásai pedig végső soron Magyarország és Szlovákia számára is érezhetőek lesznek, például a foglalkoztatás, a gazdasági növekedés, a turizmus és a kereskedelem terén – mondta a magyar uniós biztos.

Az uniós finanszírozás fedezni fogja többek között egy 60 kilométeres autópályaszakasz és 48, az út felett átívelő híd megépítését. A várhatóan 2022 februárjára lezáruló munkálatokban helyi vállalatok is részt vesznek majd – közölte az uniós bizottság.

A címlapfotó: magyarepitok

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem