Image default
Esélyegyenlőség

Több mint 1000 aláírással mentették meg az iskolai portás állását

A tankerület menesztette volna Józsi bácsit, de a diákok és a szülők nem hagyták.

Január végétől nem foglalkoztatta volna tovább a tankerület a Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium portását, amiből nagy felháborodás kerekedett a településen. Az iskola volt és jelenlegi tanulói, valamint a szülők összefogtak, hogy aláírásgyűjtéssel igazolják, igenis szükség van Józsi bácsi szolgálataira.

Még egy Facebook-eseményt is létrehoztak „Mentsük meg Józsi bácsit!” néven, amelyhez több százan csatlakoztak nagyon rövid idő alatt.

A leírás szerint az intézményben 17 éve dolgozó pedellus reggelente mosollyal köszönti, és egy-két jó szóval biztatja a gyerekeket és a kollégákat, a szülők számára pedig nagyon megbízható munkatárs, mivel jól ismeri a diákokat és messziről kiszúrja azokat, akik nem oda járnak.

Bár az akció az esemény szerint még javában tart, megtudtuk, hogy pár nap is elég volt ahhoz, hogy diákok, szülők és pedagógusok együttes erővel meggyőzzék a tankerületet Józsi bácsi további foglalkoztatásáról.

Komoróczky Edit szervező elmondta:

1000-nél is több aláírás gyűlt össze, ráadásul a gyerekek petícióit is indítottak, ez pedig elegendő volt ahhoz, hogy a közkedvelt portás továbbra is mosollyal fogadhassa a diákokat az iskolában.

Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu

Hasonló hírek

Vujity Tvrtko azt akarja, hogy a képviselők nyúljanak a zsebükbe

Mazsi

Szoborkiállítás vakoknak, zenével

info

A jemeni gyermekáldozatokra hívta fel a figyelmet az UNICEF

info