5.9 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóTöbb millió forint volt a drogdílernél (Olvasd el és nézd meg!)

Több millió forint volt a drogdílernél (Olvasd el és nézd meg!)

Elfogták a nyomozók azt a két férfit, akik rendszeresen árultak kábítószert Budapest több kerületében. (2017. 12. 14., csütörtök, Budapesti Rendőr-főkapitányság)

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztályának nyomozói 2017. december 12-én 15 óra 30 perckor Budapesten, a III. kerületben igazoltatták a 43 éves leányfalui K. Lajost, mert információ merült fel arra vonatkozóan, hogy a férfi a XI., a IX. és a III. kerületben kábítószerrel kereskedik.

Ruházatának és az autójának átvizsgálásakor a nyomozók 24 gramm növényi törmeléket, 313 gramm kábítószergyanús anyagot és egy növényőrlőt is találtak. A rendőrök a férfi lakóhelyén tartott házkutatás során további 407  gramm növényi törmeléket, valamint kábítószerek csomagolásához és árusításához szükséges eszközöket találtak és foglaltak le.

A nyomozók ezzel egyidőben intézkedtek K. Lajos ismerősével is, akinek autója átvizsgálásakor 6 darab kábítószergyanús tablettát, illetve készpénzt és valutát találtak több, mint 1 millió forint értékben.

A bevezetett nyomozati cselekmények eredményeképpen hat helyszínen – köztük a 49 éves budapesti P. László lakásán – a nyomozók házkutatást tartottak, ahol 650 darab extasy tablettát, 26 gramm kábítószergyanús port, illetve közel 19 millió forintnak megfelelő készpénzt és valutát találtak, és hat nagy értékű autót foglaltak le.

A nyomozók a két férfit kábítószer-kereskedelem elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vételüket követően előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.

Forrás: police.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem