20.9 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeÉletmódEgészség - betegségTöbb helyszínen segít a Debreceni Egyetem orvos- és mentőcsoportja

Több helyszínen segít a Debreceni Egyetem orvos- és mentőcsoportja

Több helyszínen segíti a sérültek ellátását a Debreceni Egyetem különleges orvos- és mentőcsoportja (DEKOM) Bejrútban, de a tüntetések miatt vasárnap hamarabb be kellett fejezniük a munkát

– mondta Késmárky András, a mentőcsoport orvosigazgatója az M1-en.

A műsorban elhangzott: a magyar szakemberek szombat délután érkeztek meg a katasztrófa sújtotta dél-libanoni városba kétszáz kilogramm felszereléssel, köztük gyógyszerekkel, kötszerekkel, diagnosztikai eszközökkel, például lélegeztetőgéppel. Így, ha kell, a koronavírus-fertőzöttek kezelésében is részt vesznek majd, de egyelőre nincs nagyobb számú megbetegedés a térségben.

A magyar mentőcsapat az állami és katonai kórház mellett vasárnap az orosz kontingens táborában végzett vizsgálatokat, a zavargások miatt azonban a vártnál korábban be kellett fejezniük a munkát, és visszatértek bázisukra.

origo

Késmárky András azt mondta: bízik benne, hogy hétfőn az egészségügyi minisztérium vezetésével egy másik kórházba vezénylik őket.

A címlapfotó illusztráció.

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek