8.5 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekBelföldi hírekTöbb ezer katonával védi a határokat a honvédség

Több ezer katonával védi a határokat a honvédség

forrás: MTI

Több ezer fegyveres katonával, terepjárókkal, harcjárművekkel is jelen lesz az ország déli határainál a Magyar Honvédség. Az ország határainak védelmében hozott katonai intézkedésekről a Honvéd Vezérkar főnöke beszélt az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorfolyamában.

Benkő Tibor elmondta: a katonák folytatják a műszaki határzár építését; a horvát-magyar határnál is több elemből áll majd össze a védelem. Kérdésre válaszolva azt mondta: jól áll az építés, tartani tudják a terveket.

A vezérkari főnök felidézte, hogy a Határozott fellépés 2015 elnevezésű gyakorlatot a migrációs helyzet nyomán rendelte el szeptember 6-án. A 9-én kezdődött gyakorlat már befejeződött. Ennek során a honvédség felkészült a migrációs nyomásból fakadó új – már az Országgyűlés által is megszavazott – feladatokra. A jogszabályban részletesen meg van határozva, hogy pontosan milyen rendészeti feladatokat és hogyan láthatnak el a katonák. Szükség esetén igazoltathatnak, átkutathatnak és tömegkezelési feladatokat is ellátnak. A katonák fegyverhasználati szabályai nem változtak – tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy hány katonával lesz jelen a honvédség a határon, a vezérkari főnök azt mondta: a gyakorlaton több mint 4300 katona vett részt, ennél kevesebben nem lesznek.

 

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work