3.5 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeÉletmódÉletmód hírekTöbb ezer, a két világháború között készült fényképnegatív került elő egy pécsi...

Több ezer, a két világháború között készült fényképnegatív került elő egy pécsi padlásról

Az 1920-as és 1940-es évek közötti időszakból származó, az akkori pécsi életet bemutató mintegy 5-7000 fotográfiai üvegnegatív került elő egy pécsi belvárosi ház padlásáról.

A kivételes felvételeket a restaurálásukat követően egy erre a célra létrejövő (pecsanno.hu) honlapon mutatják majd be – közölték az értékmentésben részt vevő felek a baranyai megyeszékhelyen.

Tímár Krisztián, a Gerillart Egyesület vezetője úgy fogalmazott: “egy egészen különleges anyagot sikerült véletlenül megtalálnunk egy, a történelmi belvárosban lévő épület padlásán, egy rejtett zugban”.

A becslése szerint 5-7000 darabra tehető üvegnegatívok készítője egyelőre még ismeretlen, de az eddigi vizsgálataik alapján feltehetően egy fotós több évtizedet átölelő életművéről lehet szó. A fotográfus kilétét szakértők bevonásával, levéltári kutatásokkal próbálják kideríteni – mondta, s hozzátette, hogy ennek sikerére jó esélyt lát.

Pécs, 2019. január 10.
Páva Zsolt (Fidesz-KDNP) polgármester (b), Tímár Krisztián, a Gerillart Egyesület vezetõje, a fotók tulajdonosa (k) és Porszász Áron, a fotók restaurálását végzõ fotómûvész a Pécsrõl elõkerült ritka régi fotókról tartott sajtótájékoztatón a pécsi városházán 2019. január 10-én. Az 1920-as és 1940-es évek közötti idõszakból származó, az akkori pécsi életet bemutató mintegy 5-7000 fotográfiai üvegnegatív került elõ egy pécsi belvárosi ház padlásáról. A felvételeket – restaurálás után – egy honlapon mutatják be.
MTI/Sóki Tamás

Porszász Áron, a fotók restaurálását végző fotóművész elmondta, hogy a fotótörténetben egyedi leletet jelentő teljes anyag mintegy öt százalékát nézték át eddig. Azok között portrék, katonaportrék, elsőáldozási és esküvői képek, valamint enteriőrök is találhatóak. Az üvegnegatívok állapotára kapcsán megjegyezte, hogy várhatóan fél év “aktív munka” lesz megmenteni a felvételeket. Azokat egyebek mellett megtisztítják, digitalizálják és katalogizálják. A leletek mintegy 20 százaléka darabokban került elő.

Az első 500 felvételt várhatóan fél év múlva teszik közzé, majd folyamatosan – hetente száz képpel – bővítik az állományt. A legérdekesebb fotókat a Nick Galériában, kiállításon is bemutatják, illetve fotóalbum formájában is megjelentetik majd. Páva Zsolt polgármester az értékmentés fontosságát hangsúlyozva arról beszélt, hogy az előkerült anyag felbecsülhetetlen értékű, ugyanis bemutatja az akkori szokásokat, öltözködési kultúrát, hagyományokat, és számos különleges kültéri felvételt is tartalmaz.

Képek: MTI/Sóki Tamás

Forrás: erdekesvilag.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem