Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Tizenkétszer szúrta meg a taxisofőrt! Oszd meg!

A budapesti nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki nyereségvágyból – húszezer forintért – tizenkétszer szúrt meg egy taxisofőrt. (2019. 01. 11., p – 06:00,  Budapesti Rendőr-főkapitányság)

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a 32 éves G. Richárd 2018. május 25-én 2 óra 40 perc körül Budapest IX. kerületében, a Nagyvárad téren beszállt egy taxiba, majd Pesterzsébetre vitette magát. A férfi útközben elővett egy kést és tizenkétszer megszúrta a sofőrt, majd a pénzét követelte. G. Richárd ezután a sértett pénztárcájával elmenekült a helyszínről. A taxis súlyos sérüléseket szenvedett.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói a lefoglalt térfigyelő, illetve biztonsági kamerák felvételei alapján rövid időn belül azonosították az elkövetőt, akit a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztályával együttműködve még aznap este Vecsésen, egy parkolóban elfogtak. A rendőrök G. Richárdot gyanúsítottként hallgatták ki, amely során beismerte a bűncselekmény elkövetését.

Az emberölés bűntett kísérlet miatt folytatott nyomozás vizsgálati szakaszában a Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztályának munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratot a napokban átadták az illetékes ügyészség részére

Fprrás: police.hu

Hasonló hírek

Figyelem: Ez a nyomorult, idős embereket rabolt ki, mert a munka büdös neki! Oszd meg, ezzel is segítsük a hatóságot! Hirmagazin.eu

Géza

Lopás miatt keresi őket a rendőrség (+videó)

Géza

Titokzatos tanú állítja: elégették VV Fanni testét

Mazsi