14.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóTizenhat halottja van a magyar diákok veronai buszbalesetének :'(

Tizenhat halottja van a magyar diákok veronai buszbalesetének :'(

forrás: hirado.hu/M1

Sítáborból tartottak hazafelé

A franciaországi sítáborból hazafelé tartó busz, amelyen 14 és 18 év közötti fiatalok utaztak, az A4-es autópályán egy veronai csomópontnál szenvedett balesetet, majd kigyulladt. A hivatalos adatok szerint 54 utas – köztük felnőtt kísérők – és két sofőr volt a buszon, de információk szerint ennél többen voltak rajta, egyelőre tisztázatlan okból.

Tizenhat súlyosan megégett holttestet emeltek ki a tűzoltók az autóbusz roncsai közül – közölte szombat reggel az olasz rendőrség parancsnoka, Geralomo Lacquaniti. Közlése azt jelenti, hogy a 16 halálos áldozat mindegyike azok közül került ki, akik nem tudták időben elhagyni az ütközés után kigyulladt járművet.

Olasz tévéhíradók felvételei szerint a jármű teljesen kiégett.

A rendőrparancsnok azt is elmondta, hogy ismereteik szerint más jármű nem volt érintett a balesetben, és egyelőre vizsgálják, hogy az autóbusz miért szaladt le az útpályáról.

Az MTI tudósítója, Sárközy Júlia értesülései szerint 39 sérültet veronai kórházakba vittek.

A külügyminisztérium folyamatos kapcsolatban áll az illetékes szervekkel és a főkonzulátussal. A köztelevízió több stábja is elindult Veronába.

Véglegesült a sérültek listája

Szijjártó Péter külügyminiszter fél tízkor sajtótájékoztatót tartott az ügyben. Megerősítette: az olasz rendőrség tájékoztatása szerint tizenhatan égtek bent a buszban. Miután továbbra sem áll rendelkezésre pontos utaslista, így az áldozatok száma sem biztos, hogy végleges – tette hozzá. A miniszter egy életveszélyes és két nagyon súlyos sérültről számolt be.

Tizenhat halottja van a magyar diákok veronai buszbalesetének
Olasz tűzoltók által készített felvétel a magyar diákokat szállító, kiégett autóbuszról az olaszországi A4-es autópályán egy veronai csomópontnál 2016. január 21-én. A Franciaországból hazafelé tartó busz balesetében tizenhat középiskolás diákok életét vesztette, a sérültek száma 39. (MTI/EPA/Vigili Del Fuoco)

A hivatalos adatok 54 utasról szólnak, de nem tudni pontosan, hányan utaztak valójában a járművön – mondta el az M1-en szombaton kora reggel Menczer Tamás, a külügyminisztérium sajtófőnöke. Elmondta: annyi biztos, hogy egy budapesti gimnázium diákjait szállító busz szenvedett balesetet.

Az M1 Híradójának információi szerint a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjai utaztak a buszon.

A sérülteket három veronai kórházban ápolják. A helyszínen van a milánói magyar konzul is, aki a külügyminiszter utasításai szerint jár el – tájékoztatott Menczer Tamás –, és igyekszik minden segítséget megadni. A külügyminisztérium milánói munkatársai Veronába utaztak, és a miniszter utasításának megfelelően két konzul Budapestről útnak indult, hogy a szükséges segítséget megadja.

Orbán Viktor: imáimmal a gyászolók mellett vagyok

“Minden család, közösség, nemzet számára a fiatal életek, gyermekeink elvesztése a legnagyobb csapás” – írta Orbán Viktor miniszterelnök az éjszakai olaszországi buszbaleset kapcsán elküldött nyilatkozatában.

Közölte, utasította a magyar hatóságokat, hogy mindent kövessenek el a helyzet teljes körű tisztázása érdekében. A gyász nehéz pillanataiban imáimmal a tragédiával sújtott családok, barátok mellett vagyok – zárul Orbán Viktor nyilatkozata.

OMSZ: megkezdődtek az előkészületek a túlélők hazaszállítására

Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) megkezdte az előkészületeket a veronai buszbaleset túlélőinek hazahozatalára, kórházi elhelyezésük megszervezésére – mondta a szervezet kommunikációs és pr-igazgatója szombaton az MTI-nek.

Győrfi Pál elmondta: a mentőszolgálat főigazgatójának vezetésével hamarosan elindul a helyszínre egy szakemberekből álló csoport, hogy ott segítse a sérültek hazahozatalával kapcsolatos szervezői munkát.

Jelezte azt is, hogy már négy fővárosi kórház jelentkezett az OMSZ-nél, hogy teljes kapacitással állnak rendelkezésre. Elmondta továbbá: a helyszínen derül majd ki, hogy melyik sérült mikor lesz szállítható, milyen módon hozható haza, sérülései alapján melyik kórház lesz a legmegfelelőbb számára.

 

 

 

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work