7.9 C
Budapest
2024. április. 16. kedd
HomeÉletmódÉletmód hírekTízből hárman rosszul alszanak

Tízből hárman rosszul alszanak

2015 04 09 074635

A föld lakosságának egyharmada szenved valamilyen alvászavarban vagy alvásbeteg – hívja fel a figyelmet a 2015. évi Alvás Világnapja alkalmából a World Association of Sleep Medicine (WASM), az Alvásorvosok Világszövetsége. Magyarországon a helyzet ennél is kritikusabb, hangsúlyozták a budapesti alváskonferencia résztvevői az Alvás Világnapja alkalmából tartott rendezvényen.

Az egészség alapja a jó alvás, ennek hiánya csökkenti az életminőséget és számos betegség előidézője lehet. Az évente sorra kerülő Alvás Világnapján, idén március 13-án (Magyarországon március 10-én) számos országban hívják fel a figyelmet a pihentető alvás fontosságára és hangsúlyozzák: a legtöbb alvászavar, alvásbetegség megelőzhető és kezelhető. A közel 120 féle regisztrált alvásbetegség ma már globális járványnak tekinthető, áll a WSD idei jelentésében, és a minőségi alvás kialakításában mindenkinek fontos feladata van. A minőségi alvás legfontosabb kritériumai a szakemberek szerint: a megfelelő idejű, pihentető alvás, amely során az alvási ciklusok folyamatosak, kihagyás nélküliek, miközben elég mélyek is ahhoz, hogy az éjszakai hormonális és fiziológiai folyamatok a testben felkészítsenek az alvás utáni, nappali tevékenységre.

Az Alvás Világnapján a szakemberek felhívják a figyelmet és kérik: legyen az alváskultúra a mindennapok része, ne csak a betegségekre figyeljünk, hanem előzzük meg az alvászavarokat és állítsuk helyre azt a megbomlott egyensúlyt, amely a civilizált életmód a nappalok meghosszabbításával az éjszakai nélkülözhetetlen alvás rovására felborult. Az alvási körülmények, például a fény- és zaj körülmények, az alvóhely kényelme és a nyugalom elengedhetetlen feltételei a jó alvásnak. Ne nyugodjunk bele, ha magunk vagy az alvótársunk nehezen kap levegőt alvás közben, esetleg horkol – ezek fontos jelzései lehetnek egy súlyos alvásbetegségnek, az alvási apnoénak.

Magyarországon kevés számú, de felkészült szakember segít az alvászavarok és alvásbetegségek felismerésében, gyógyításában. A Budapesti Alvásközpont/Benyovszky Orvosi Központ felmérése szerint itthon az emberek rosszabbul alszanak, mint az európai átlag. A stressz és a felfokozott életritmus, valamint az elhanyagolt sokféle betegség következményeként tíz hazai felnőtt lakosból három szenved a rossz alvástól. Ez nemcsak a napi munkateljesítmény fokozatos csökkenésével jár, hanem – például a közúti gépjárművezetők körében – súlyos baleseti kockázat. Az elalvásos közlekedési balesetek megelőzése ma már a nemzetközi alváskultúra projektek kiemelkedő része, Magyarországon is készülnek erre vonatkozó törvényi szabályozásra.

Az alvásbetegségek kutatása és gyógyítása az elmúlt évtizedekben került az életmód alakításának kiemelt körébe, erre vonatkozóan a WHO tervezi az alvás önálló tudományos diszciplinává nyilvánítását – jelentette be a budapesti alvásnapon dr. Purebl György, a Magyar Pszichiátriai Társaság jövőbeni elnöke. Ebben munkában kiemelkedő szerepet vállalnak a magyar szakemberek: a WASM a magyarországi alváskultúráért végzett tevékenységet a közelmúltban kiválósági díjjal ismerte el, kutatási területen pedig az MTA Kísérlet Orvostudományi Kutatóintézetben, a dr. Acsády László vezette agykutató csoport bejelentése váltotta ki a tudományos világ érdeklődését. Az alvásgyógyításban Magyarországon teret kaphat a hagyományos kínai gyógyászat is. Dr. Hegyi Gabriella professzor irányításával a több évtizede elkezdett komplementer gyógyászat kaphat jelentős teret a Pécsi Egyetemen megnyíló Konfúciusz Intézet közreműködésével.

A magyarországi Alvás Világnapján sor került a az alváskultúra érdekében végzett Distinghuished Activity Award elismerések átadására. 2015-ben a bangkoki Orange Mandarin Hotel és a Magyarországon is működő Accor ibis hotel lánc alvás/ágy koncepciójáért vette át az elismerést dr. Niklai Ákostól és Kiss-Róbert Richardtól, a Sleepfriendly Program magyarországi vezetőitől. Az ibis 2012-ben indította el a globális Swet Bed koncepcióját. Az új fekhely program keretében elsőként ez a szállodacsoport vállalta, hogy az tervezéstől a kivitelezésig részt vesz a fekvőhely kialakításában, és méri az alvó vendégek megelégedettségét. 2014-ben az ibis rendkívüli expedíciót szervezett Brazíliába, és egy hegy tetején extrém körülmények között próbálták ki az ágy kényelmét.

Magyarországon – ahogy világszerte – egyre többen vannak, akik fontosnak tartják: ne csak betegség és kellemetlen tünetek esetén jusson eszünkbe az alvás: figyeljünk magunk és mások minőségi alvására, szolgálja ez az életfunkció az egészséges létet, hogy minőségi pihentető alvással járuljunk hozzá az egészségünkhöz. A magyarországi alváskultúra érdekében orvosok, gyógyítók, szervezetek, vállalatok és számos támogató fejezte ki csatlakozási szándékát az idén megalakuló Magyar Alvásszövetséghez.

Forrás: Debmédia

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem