Tiszakürti Arboretum

A 44-es Kecskemét-Békéscsaba útról Tiszakürtre érve, a Hősök (volt Piac) teréről az új iskolánál északnak fordulva, 200 métert a Tisza irányába haladva jutunk el az arborétum főbejáratához.

A kis, gyepes téren van a télen is csörgedező artézi kút, a vizére épített vízköpőkkel, medencével. A kút kellemes, gyógyhatású, kissé kénes, fluorban gazdag ásványos vizet ad. A bejárat előtti térre települt át a korábban az arborétumban levő szabadtéri színpad is.
A főbejáratnál a 2006-ban épült látogatóközpont várja a látogatót. Itt válthatunk jegyet, és a vetítőteremben ismerkedhetünk meg a park történeti hátterével, filmen csodálhatjuk meg az évszakok váltakozását.
Arborétumi sétánk közben szenteljünk néhány percet a szoboralkotásokra is: az 1974-1982 között itt működő fafaragó alkotótábor hagyatékaként jó néhány szép faragvány díszíti a parkot. Művészi értékével kimagaslik közülük Vas Csaba alkotása, a gyeptükör fölött szinte lebegő, közel 6 méteres, titokzatos mosolyú Niké (nimfa) szobra. (1)
Induljunk el balra, egy órányi, az óra járásának megfelelő irányú körsétára. Az Öregpark 4 km-t kitevő sétányai közül 1 km-nyi út megtételével már átfogó képet kaphatunk a parkról, de ha időnk engedi, akár órákat vagy napokat is eltölthetünk itt, ha a növények alaposabb megszemlélésére is időt szakítunk.
A díszburkolattal ellátott fogadótér előtti gyeptükör legszebb ékességei az eredeti ligeterdőből fennmaradt tölgyfák.
Jobbra, az ősszel pirosbordó ruhát öltő vöröstölgy (66), egy szép szürkelombú duglászfenyő, a tavasszal halványzölden fakadó, az őszi fagyok után bronzszínűre váltó mocsárciprus (64) és a közel vízszintes ágemeletektől tagolt koronájú, fényeszöld lombú északamerikai sima- vagy kanadai selyemfenyő díszlik. Áprilisban cseresznyeszilvák, cserjeszínfoltok ékesítik a bejárattól feltáruló tisztást.
Az árnyas fák alatt kanyarodó út mellett a cserjék sűrűjéből egy mackó köszönt ránk. Jobbról Horpácsi Imre Pipázó Pásztor-a (1977) (2) bölcs méltósággal őrzi a parkot. A hátoldali felirata, „szeresd a fát és a virágot”, legyen figyelmeztetés, s kerti sétánk elvi útravalója: mindent, de csak a szemnek… A szobor után jobbra kissé letérve, a parkot másik irányból átszelő Földeslaposi Árok partján mocsári ciprusokat és a csatorna lépcsőzetes rézsűjére telepített – májusban virágköntösbe öltöző – örökzöld és lombhullató babérrózsákat, rododendronokat láthatunk. Visszatérve a javasolt útvonalra, itt egy hídszerű töltés egy régi vízlevezető árkon vezet át. Balról jókora platán (3) törzse fehérlik, és itt is díszlenek a májusban szép rododendronok – kínai havasszépék és nyáron a nagy, sárga virágoktól díszes mediterrán örökzöld orbánc-cserjék.
Balról kisebb jegenyefenyő-gyűjtemény látható, közöttük görög jegenyefenyő változatok, cilicicai, andalúziai jegenyefenyő (5), japán veitch-jegenyefenyő (46) és ennek egy különösen szép, ezüstös lombú típusa (16). A jókora feketefenyő (12) több mint 100 esztendős, s mellette nem sokkal fiatalabb a duglászfenyő sem. A fehér és rózsaszín (11) virágú liliomfa vagy magnólia lombfakadás előtti virágzásával az április igazi ékessége.
A középső nagyréti látképet jobbról fenyőcsoportok, malonyai tuják, ezüstfenyők, gyertyán és juhar, hátrább egy termetes bíbor tölgy (14) keretezi, balról (északnak) pedig egy hatalmas platán, s az áprilisban rózsás pompájú jedói cseresznyék, japánbirsek, a májusban hófehérbe öltöző virágszálfák, duglász- (40) és simafenyők szegélyezik. Az út jobb oldalán és kicsit távolabb a hatalmas platán mellett érdekes fafaragványok, Koncz Vilmos tanzániai emlékei, a „Családfa”(9) és a „Tvasco” ragadják meg figyelmünket.
Ezzel el is érkeztünk egy – a méreteivel, törzsszínével lenyűgöző fához, a „hármas platánhoz” (13), melyet a régi grófi szolgálók elbeszélése s a szájhagyomány szerint, három közel telepített boglárfából fogott össze az idő. A platán vagy boglárfa különösen hajlamos a léces vastagodásra, összenövésre (ablaktációra), s ahogy az oldalágak az erők ellenében lécesedve, vastagodva a törzsbe olvadnak, éppen úgy a közel telepített fák is így járhatnak. A fa szétterpeszkedő tövének körmérete 9 méter, feljebb 6 méteres kerületű s mellmagasságban a már szélesen szétterülő ágak 2,5 méteres kerületükkel külön-külön is egy fának illenének. Ha időnk rövidre szabott, itt jobbra fordulva a kastély irányába levághatjuk az utat. De inkább haladjunk körsétánkon tovább, a legszebb látkép ugyanis, az óriás kocsányos tölgy, még csak ezután következik.
Induljunk tehát balra a 2-3 méter széles vizű „Tégláslaposi csatornán” átvezető kis hídon. Az árnyas fák alól „fény felé” tekintve a vízzel telt csatorna borostyános oldalával, magyalfákkal és a babérmeggyek örökzöld, szubtrópusias hangulatával szép látványt nyújt.
A tölgyes árnyékában még vagy 40 métert haladunk tovább, amikor is jobbról egy öreg hárs (17), illetve a tisztás fénye csalogat. Itt, európai mércével mérve is kimagaslóan szép arborétumi látvány tárul elénk: az Öregtölgy rétjén a 350 éves óriás kocsányos tölgy (19) az egykor itt kiterjedt erdők tanúfája. Hátterében Nagy Kristóf 4 méteres fiú és leány babái (21) kedves egyszerűségükkel jól egészítik ki a feltáruló képet, hangsúlyozzák az arányokat. A téren nyír és vörösfenyő csoportok, az óriás tölgy mellett hatalmas mocsárciprus (20) és függönyszerűen lecsüngő, „zászlós” ágazatú vörösfenyők, termetes ág-emeletű simafenyő (kanadai selyemfenyő), cser- és tornyostölgyek, észak-amerikai vasfa, osztottan karéjos levelű mocsártölgy (23), oszlopos kínai boróka díszlenek.
A csatornán átvezető híd után jobbra, a törökmogyoró alól ismét feltárul a Hármas platán rétje tavasszal a virágzó jedói-cseresznyékkel, s a fakadó lomb árnyalataival, az óriás platán ezüstös ágereivel, később japánbirsek, júdásfák, galagonyák, virágszálfák színpompás virágaival, ősszel a sokszínű lomb, és az örökzöldek remek színegyütteseivel.
A csatorna mellett áll a park legöregebb duglászfenyője, s innen vagy 80 méteres távolságban látszik a nyugati irányból már megszemlélt pompás lombú bíbor tölgy (14) óriás gömbje… Haladjunk még tovább vagy 40 métert és a tatárjuharos erdőfoltból kiérve, jobbról feltárul a Tiszafás tisztás, melyet középen a maga nemében hatalmas, 120 esztendős virginiai boróka (43) ural. Vöröslő, rostosan foszló kérgű törzsének kerülete 3,4 méter, koronaátmérője 12 méter! Balra, a javasolt sétaút mellett érdekes, kis „kerekerdőt” alkotó ,,30 törzsű szelídgesztenye” és az útfordulónál egy 16 méteres koronaátmérőjű gyönyörű, öreg tiszafa (37) díszlik. Innen az eligazító táblát követve az újonnan létesült kilátóhoz, majd a látványtóhoz juthatunk el.
A tisztáson – Dél felől legközelebb az Al-Dunánál viruló – francia juhar, kolorádói ezüstfenyők, ősszel élénkpirosra, vagy bordóvörösre színeződő perzsafák (44) és a hírneves, Szecsuánban 1941-ben felfedezett kínai óriásfenyő (48), e korábban kihaltnak hitt mamutfenyőféle díszlik. Szereti a Tisza mélyrétegű öntéstalaját: 1970 óta elérte a 18 métert, tő körüli átmérője 1,8 méter. Mögötte óriás tuják magasodnak.
Balra szép fenyő csoport díszlik feketefenyőkkel, óriástujákkal(47), szitkaluccal, hemlokfenyővel, s ősszel aranysárga színnel hívja fel a figyelmet a bálványfa-képű, különös termésű kínai susogófa.
Az útról jobbra fordulva hatalmas lombkoronájukkal csaknem összeérő, fehér kérgű platánfák (51; 52) magasodnak.
Az egykori Bolza udvarház – kastély területét növényfal választja el. Sok szép örökzöld, magyal, babérsom, kínai borbolyafélék, örökzöld ostorménfákkal beültetve. A „növényfal” mellett továbbhaladva nyugat felé, júniusi nyílásával feltűnik a magyar orgona (58). Ha az orgona előtt, balra fordulva, a növények között felmegyünk a református templomnak is helyet adó magas partra, a fák koronamagasságában rálátás nyílik az alattuk elterülő növényekre, s a hatalmas mocsári ciprus (64) mellett (a régi szabadtéri színpad helyén) kialakított, hármas osztatú kis tóra.
Ha a kis térképen jelölt nyomvonalon északnak haladunk, ismét eljutunk az öreg tiszafához (37), új szögből látva a nagy virginiai boróka (43) tisztását. Itt kissé balra térve az arborétum harmadik legszebb látképe tárul fel, most a nagy bíbor tölgy (14) felől, a tisztás túloldalán álló hármasplatán felé.
A bejáratig vezető útszakaszon termetes mocsárciprus, újabb kínai óriásfenyő, egy fiatal, de jól fejlődő hegyi mamutfenyő (63) gyönyörködtet. Hazájukban, Észak-Amerikában igazi óriásokká fejlődnek: elérhetik a 100 m-es magasságot, törzsátmérőjük 12-13 m is lehet és akár 2-3000 évig is élhetnek.
A hirtelen jobbra forduló út kanyarában az áprilisban, lombelőzve nyíló, fehér virágú kobuszi liliomfa, a májusban zöldessárga virágait bontó tulipánfa (62), az ősszel aranysárgára színeződő „halfarok levelű” páfrányfenyő díszlik.
A fordulóban, néhány méterrel jobbra az érdekes, ősi virágszerkezetű fűszercserje (56) nyitja nyárközéptől feslő bíborszínű, erjedt almaillatú virágait.
A lebontott színpad helyén kis tó tükrözi az arborétum legszebb fenyőjét, a megszokottan karcsú, itt azonban széles, visszahajló koronájú mocsárciprust (64). Törzskörmérete mellmagasságban 3 méter, tövén 4,3 méter. Érdemes a tó hídjára felvezető útra figyelmesen visszasétálni, mert a magaslaton lévő templom tükörképe megjelenik a tó víztükrén. A szomszédos vörös tölgynél (66) megérkeztünk öregparki sétánk végére.
Ha van időnk, tegyünk még egy sétát a keleti oldalra, az új területre is! Császárfa, gumiszil és még sok érdekes, jórészt még fiatal fa fogad bennünket ezen a mára már igazi látvánnyá érlelődő területen.