13.8 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekKülföldTheresa May távozhat a posztjáról

Theresa May távozhat a posztjáról

Egedy Gergely, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára szerint csütörtökön nyilvánvalóvá vált, hogy Theresa May konzervatív brit miniszterelnök távozik posztjáról.

A szakértő az M1 műsorában felidézte, abban állapodtak meg: May kap még egy lehetőséget, hogy június első hetében a parlament elé terjessze az unióból történő kilépés (Brexit) jogszabálytervezetét. Ezzel viszont akár sikert ér el, akár nem, távozik. Sőt, voltak akik azt mondták, azonnali hatállyal mondjon le.

Az ellenzéki Munkáspárt mindezek miatt úgy vélkedett, hogy nem sok értelme van folytatni a tárgyalásokat, ha egy új vezető majd felrúgja az egészet.

Ráadásul – mint Egedy Gergely megjegyezte – a tárgyalások eddig sem jártak túl sok eredménnyel, annyit sikerült elérni, hogy október 31-ig meghosszabbították az Európai Unióból való kilépés határidejét.

A szakértő kérdésre válaszolva azt mondta, nem esélytelen egy második brit népszavazás a Brexitről. Ehhez viszont politikai akarat kellene. Ami sem Theresa May, sem várható utódja, a szintén konzervatív párti Boris Johnson részéről sincs meg. Sőt – mint hozzátette – még Jeremy Corbyn, a Munkáspárt vezetője sem híve egy újabb népszavazásnak.

mti

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work