Főoldal » Theresa May kiáll Magyarország mellett a koncepciós Sargentini-jelentés ügyében
Főhírek

Theresa May kiáll Magyarország mellett a koncepciós Sargentini-jelentés ügyében

Egy kialakulóban lévő szövetség formálódott a brit és a magyar jobboldali kormányok között, mivel Theresa May támogatókat keres Európán belül.

A konzervatív EP képviselők a héten Magyarországot sújtó szankciók ellen szavaztak. A civilek ellehetetlenítése, a „muszlim honfoglalók” ellen hirdetett hadjárat és a Soros ügy adta az alkalmat. Órákkal az EP szavazás után Magyarország külügyminisztere szólt oda Brüsszelnek, Az Egyesült Királysághoz való hozzáállásuk miatt, hiszen a megállapodás nélküli Brexit hazavágná Európát.

Az EP belügyi tanácsa 37-19 arányban megszavazta a 7. cikkely alkalmazását Magyarország ellen. Ezt már a lengyelek jól ismerhetik.

Tory képviselők csatlakoztak az Ukiphez, a kontinens szélsőjobbosai mellett, mint a French Front National, és az osztrák FPOe, valamint a Sweden Democrats. Az indítványt támogatta minden jobboldali, baloldali, liberális, zöld és szélsőbalos párt is.

A konzervatív belügyes szóvivő Daniel Dalton képviselő, aki nem szavazta meg a 7. cikkely alkalmazását, egyoldalúnak nevezte a támadást Magyarország ellen, és azt mondta, hogy az EU-nak ki kellene maradnia az országok belső politikai harcaiból.

„A 7. cikkelyt csak végső esetben kellene alkalmazni, szigorúan jogi alapon, az Európai Tanács és az Európai Bizottság döntése nyomán.”

„Az extrémen egyoldalú beszámoló, amit leszavaztam, egy helytelen próbálkozás volt az EP által, hogy beszálljon az ország belső harcaiba.”

„Ez a próbálkozás, hogy európai szintre emeljük az ilyen konfliktusokat, egyszerűen helytelen és kontraproduktív, ráadásul a körön kívül helyezi az ország lakóit, akik támadásként élik meg ezt az egészet.”

Magyarország külügyminisztere, Szijjártó Péter gyorsan viszonozta a konzervatívok támogatását a Daily Mail megkérdezésére. „Ha nem tudunk megállapodni egy országgal, ami a gazdaságunk 14%-át képviseli, akkor nagyon kínos helyzetbe kerülhet az EU.”

Mr Szijjártó, Orbán Viktor Fidesz pártjának egyik fő alakja, még ugyanezen a napon a BBC-nek elmondta, arra a kérdésre, hogy kiáll-e Orbán Viktor mellett, hogy a menekültek „muszlim honfoglalók”, a következőket válaszolta: „Xenofóbnak nevezni egy országot sértő. Nem döntheti el senki helyettünk, hogy kikkel akarunk élni. Igen, a célunk az, hogy Magyarországot megtartsuk magyarnak, és nem értünk egyet azokkal, akik szerint a multikulturalizmus jó. Természetesen egyetértek mindennel, amit a miniszterelnök mondott.”

Forrás: vilagfigyelo.com

Hasonló hírek

Lámpásokkal hívják fel a figyelmet a gyerekeltűnésekre

info

Meghaltak a drogozó kismamák csecsemői

info

Jégverés után Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

info