13.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeÉletmódÉletmód hírekTévhitet oszlattak el a húsok kötelező zászlózásáról

Tévhitet oszlattak el a húsok kötelező zászlózásáról

Egy uniós rendelkezés magyarországi bevezetéséről van szó – mondta az InfoRádióban a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke. Az előrecsomagolt húsok esetében eddig is feltüntették a származási helyet, mostantól azonban sok helyen a pultban kapható sertéshúsok esetében is kötelezővé tették ezt – tájékoztatott Éder Tamás.

A kisebb boltokban csak betűvel kell felírni, hogy honnan származik az adott hús, a kétszáz négyzetméternél nagyobb alapterületű üzletekben pedig a származási helyre vonatkozó zászlót is valamilyen formában el kell helyezni.

Nem kötelező viszont a zászlót beletűzni a húsba

– oszlatott el egy közkeletű tévedést a hússzövetség vezetője.

A rendelet azt is tisztázza, hogy mi minősül magyar sertéshúsnak – tette hozzá Éder Tamás. „Ha az állat tartása és vágása más-más országban történt, akkor mindkettőt fel kell tüntetni. Zömében azonban az a jellemző, hogy ahol a tartás helye van, ott van a vágás is”.

A most életbe lépő előírás csak a sertéshúsra vonatkozik, mert ennek az ágazatnak a szereplői kérték az alkalmazását a hazai termékek népszerűsítése érdekében. Ám Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke úgy tudja, hogy a jövőben például a baromfitermékek esetében is kötelező lehet a származási hely hasonló megjelölése.

Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán
infostart, Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work