7.9 C
Budapest
2024. április. 16. kedd
HomeFőhírekKülföldTévét nézett a nyugdíjas, amikor rányitottak: Hihetetlen, mi történt

Tévét nézett a nyugdíjas, amikor rányitottak: Hihetetlen, mi történt

Az eset Ko­má­rom­ban, az Ud­va­ros ut­cá­ban tör­tént, ami­kor a néni férje ki­ment boltba…

Apolónia, az idős asszony furcsa hangokat hallott a szomszéd szobából a szlovákiai Komáromban. Elindult megnézni, mi történik, ekkor kapta rajta a szekrényekben és a fiókokban turkáló betörőt. A nyugdíjas asszony kiáltozni kezdett, és a botjával próbálta meg kikergetni a betolakodót a lakásból.

Amikor látta, hogy az nem tágít, kiment a folyosóra, és ott kiáltott segítségért. Az ismeretlen férfi ezt követően kiszaladt a lakásból és elmenekült.

Minderről a Nyitrai Kerületi Rendőrség szóvivője tájékoztatta a Parametert.

A kiérkező rendőrök dokumentálták a nyomokat és kihallgatták a szomszédokat, valamint a környéken lakókat is. A megbízott nyomozó magánlaksértés ügyében indított eljárást.

„Ezúton kérjük azoknak az esetleges szemtanúknak a segítségét, akik az említett időben Komáromban, az Udvaros utcai lakóház környékén tartózkodtak, és bármi olyat láttak, amely segíthetné az ügy felderítését. Várjuk az állampolgárok jelentkezését. Az információt aFacebookon keresztül is elküldhetik a rendőrségnek”

– tette hozzá a szóvivő.

Forrás: Ripost

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work