18.1 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBelföldi hírekTételesen cáfolható az EU minden kifogása menekültügyben, mondja az alkotmányjogász

Tételesen cáfolható az EU minden kifogása menekültügyben, mondja az alkotmányjogász

forrás: Kossuth Rádió/180 perc

Ifj. Lomnici Zoltán szerint az EU biztos által megfogalmazott kritikákkal szemben, a magyar menekültügyi szabályozás megfelel az európai jognak és az emberi jogi normáknak.

Az Európa Tanács véleményével ellentétben a magyar menekültügyi szabályozás megfelel az európai jognak és az emberi jogi normáknak– mondta ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Hozzátette, a biztos által megfogalmazott menekültügyi őrizettel kapcsolatos kifogás nem helytálló. Ugyanis összhangban van az ún. befogadási irányelvvel – magyarázta. Ifj. Lomnici Zoltán szerint egyértelmű, hogy a szabályozás meghatároz egy ésszerű határidőt, valamint a nemzetközi védelem elutasítására is megszab bizonyos szempontokat.

Az alkotmányjogász szerint, ha valamelyik tagországot bírálni kellene, az inkább Németország lenne, hiszen a nemzetközi szabályozás szerint egy menekültügyi eljárás legfeljebb négy hét lehet.

Meglepőnek nevezte, hogy a biztos által megfogalmazott kifogások sok helyen egybevágnak a Soros György által támogatott honlapon található információkkal. Hozzátette, ezek hazugságokat tartalmaznak. Ifj. Lomnici Zoltán szerint tényszerűen cáfolható minden kifogás.

Megjegyezte, hogy ma már a biztonságpolitikai szakértők álláspontja szerint is a menekültek többsége nem akar integrálódni, Ezt támasztják alá a kölni, stuttgarti vagy svédországi események is. Ezért a kérdés csupán az, hogy miként lehet őket visszaküldeni a származási országukba.

Németországba az ősszel tömegével áramlottak be a migránsok, az egymilliós tömeg több területen konfrontálódott az ott élőkkel, ezért lehetett felgyújtott menekültállomásokról hallani – mondta. Itthon a kormány időben lépett és a határzár rendszerének megalkotásával megakadályozta, hogy ilyen mértékben feltorlódjanak az emberek – fűzte hozzá Ifj. Lomnici Zoltán. Megjegyezte, hogy az elmúlt hetek eseményeinek fényében újra elmondhatjuk, hogy nem európai, hanem német problémáról van szó.

 

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem