Hirmagazin.eu
Főoldal » Testi sértéssel vádolják Sávolt Attilát – nem hiszi el, ki az áldozat
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Testi sértéssel vádolják Sávolt Attilát – nem hiszi el, ki az áldozat

Nagykovácsi ‒ Elképesztő történet jutott a Blikk tudomására: hétköznapi apróság miatt olyan csúnyán összeveszett szomszédjával Sávolt Attila (42), hogy az ügyből bírósági feljelentés és per kerekedett.

A korábban a világranglistán a legjobb hetven között jegyzett exteniszező, a férfiak egyéni világranglistáján negyvenedikként rangsorolt Fucsovics Márton (26) jelenlegi edzője testi sértés vétsége miatt kapott idézést a Budakörnyéki Járásbíróságtól. A rendőrséghez eljuttatott feljelentés szerint Sávolt fagyott hógolyókkal dobálta meg M.-né K. Zs.-t, az ismert humorista, Mogács Dániel (41) feleségét, és sértő módon viselkedett.

A Blikk az érintettektől független forrásból értesült az esetről, amely tavaly decemberben történt. Lapunk úgy tudja, a balhé abból indult ki, hogy Sávolt megorrolt szomszédjára, amiért ő – az edző álláspontja szerint – rossz helyen parkolt az autójával a lakóhelyüknél. A tréner ezt nehezményezte, és értesítette a rendőrséget. A hatóság azonnal a helyszínre érkezett, és megállapította, hogy nem történt semmilyen szabálysértés, az autó teljesen szabályosan parkolt.

Mogácsék egy parkolási vita miatt kerültek összetűzésbe Sávolttal. A neje pereli az edzőt /Fotó: MTI/ Zih Zsolt

A történet akkor vált igazán komollyá, amikor az egyik nap Mogács felesége a hazaérkezését követően kiszállt az autójából, s arra eszmélt, hogy keményre gyúrt, fagyos hógolyó találta el a halántékát. Úgy tudjuk, a teste több pontját is érhették dobások – az incidens után szédülés és fejfájás is gyötörte a nőt, orvoshoz kellett fordulnia.

A humorista felesége érdeklődésünkre megerősítette információnkat, azonban azt közölte, egyelőre nem szeretne nyilatkozni. Az ügyben idén márciusra békítő tárgyalást tűztek ki, de ezen Sávolt nem vett részt – a feleknek későbbi időpontban kell megjelenniük a bíróságon.

Természetesen megkerestük Sávolt Attilát is, aki elismerte, hogy feljelentették, de magát ártatlannak vallja.

– Igen, van feljelentés. Sajnos ma, Magyarországon bármi miatt fel lehet jelenteni az embert, egy szomszédjogi vita miatt is, de majd természetesen a bíróságon bizonyítani fogom az ártatlanságomat – mondta a szakember lapunknak.

Fucsovics búcsúzott

Az orosz Mihail Kukusin (30) három játszmában, 4:6, 7:6, 7:6-ra legyőzte Fucsovics Mártont a 2,8 millió eurós (908 millió forintos) összdíjazású kemény pályás bécsi tenisztorna negyeddöntőjében, így a magyar játékos kiesett. Fucsovics az előző körben a világranglistán tizenötödik helyen álló olasz Fabio Fogninit (31) verte. Ezt a győzelmet karrierje legnagyobb győzelmének tartja, s így vélekedett edzője, Sávolt Attila is.

Forrás: Blikk

Hasonló hírek

Nagyobb a baj, mint hittük: riasztó, ami most kiderült Győzikéről

Mazsi

Jogosítvány nélkül, 110 helyett 226! Oszd meg!

Géza

Nagy erőkkel keresik ezt a 15 éves magyar lányt, nem véletlenül

Mazsi
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------