7.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekKülföldTerroristákat mentegető rendőrgyűlölőt neveztek ki az amerikai külügyminisztériumban

Terroristákat mentegető rendőrgyűlölőt neveztek ki az amerikai külügyminisztériumban

A Biden-kormányzat által az amerikai Külügyminisztérium helyettes szóvivőjének kinevezett afroamerikai Jalina Porter néhány éve arról írt a közösségi oldalán, hogy az Egyesült Államok nemzetbiztonságára nézve nem az Iszlám Állam terroristái, az orosz hackerek vagy bármely külső erő, hanem az amerikai rendőrök jelentik a legnagyobb veszélyt, mert – szerinte – a rendvédelmi szervek népirtást hajtanak végre a feketék ellen.

A LinkedIn-profilja alapján Porter egyébként szimpatizál a radikális baloldali Black Lives Matter (BLM) mozgalommal. A BLM és az Antifa rendőrellenes gyűlöletkeltésének engedelmeskedve 2020-ban számos demokrata vezetésű város és állam nagymértékben csökkentette a rendőrség létszámát, illetve a költségvetését, emiatt azonban jelentősen megnőtt az erőszakos bűncselekmények, különösen a gyilkosságok száma.

Több amerikai konzervatív médium, mint például a Fox News és a Washington Free Beacon is beszámolt arról, hogy nyilvánosságra került Jalina Porternek egy 2016. szeptember 20-án írt Facebook-bejegyzése.

Az afroamerikai, demokrata párti Porter épp azt megelőzően távozott a washingtoni Képviselőház kommunikációs részlegéről, ahol sajtóasszisztens volt, és akkortájt helyezkedett el a Truman National Security Project nevű külpolitikai agytrösztnél mint sajtótitkár (érdekességként megjegyezendő, hogy a Truman National Security Project korábban alkalmazta Joe Biden elnök fiát, a külföldön korrupciógyanús ügyekbe keveredő Hunter Bident is).

Porter akkor arról posztolt a közösségi oldalán, hogynemzetbiztonsági szempontból az Egyesült Államokra a legnagyobb veszélyt az amerikai rendőrök jelentik, nem az Iszlám Állam terroristái, nem az orosz hackerek, vagy bármely más külső erő.Ezt azzal indokolta, hogya rendőrök népirtást hajtanak végre a fekete közösség körében, ha pedig ez ellen nem lépnek fel, akkor a dolog addig folytatódik, ameddig az afroamerikaiak lényegében eltűnnek az Egyesült Államokból.

Jalina Porter a Facebook-oldalán arra reagált, hogy közzétettek az interneten egy videót, amelynek alapján az oklahomai Tulsa városában közúti ellenőrzés során, 2016. szeptember 16-án a rendőrök lelőttek egy fegyvertelen fekete férfit, Terrance Crutchert, aki megtagadta az együttműködést, és a boncolás után kiderült, hogy kábítószer hatása alatt állt.

Porter 2015 előtt éveken át dolgozott az amerikai olajipari lobbi egyik kulcsemberének, az afroamerikai Cedric Richmondnak, aki a tavalyi év végéig Louisiana állam kongresszusának demokrata képviselője volt, akkor azonban Joe Biden elnök kinevezte a főtanácsadójává, és egyúttal a Fehér Ház társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatójává. Kinevezése ellen számos zöld szervezet tiltakozott, eredménytelenül.

Jalina Porter – akit sokan Cedric Richmond emberének tartanak – pedig januártól az Antony Blinken vezette Külügyminisztérium helyettes szóvivője lett.EGYÉBKÉNT Ő A KÜLÜGY ELSŐ FEKETE, NŐI HELYETTES SZÓVIVŐJE.A most nyilvánosságra került korábbi Facebook-bejegyzését még nem kommentálta.

Ezt megelőzően, 2018 augusztusa és 2021 januárja között a washingtoni Kongresszusban Jerry McNerney kaliforniai demokrata képviselő sajtóasszisztense volt.

A LinkedIn-profilja alapján Porter szimpatizál a radikális baloldali Black Lives Matter (BLM) mozgalommal.

FORRÁS: LINKEDIN

Az utóbbi napokban a Biden-kormányzat több alkalmazottjáról derült ki, hogy rasszista, fehérellenes nézeteket vall és támogatja a radikális baloldalt. Egyikük, Kristen Clarke, az Igazságügyi Minisztérium polgárjogi részlegének az új vezetője, aki sokak szerint a fekete felsőbbrendűség híve. Szintén ehhez a körhöz köthető Desirée Cormier Smith, aki a Külügyminisztérium Nemzetközi Szervetek Irodájának lett a vezető tanácsadója, korábban pedig Soros György milliárdos Nyílt Társadalom Alapítványánál dolgozott, és a fehér diplomatákat támadta.

Drámaian nő a gyilkosságok és a fegyveres betörések száma Amerikában a radikális baloldali, rendőrgyűlölő kampányok miatt

Ahogy arról nemrég beszámoltunk, A koronavírus és igazságügyi bizottság (Commission on COVID-19 and Criminal Justice) nevű tanulmány alapján az Egyesült Államokban a világjárvány és a szigorú karanténszabályok ellenére is óriási mértékben emelkedett a gyilkosságok száma.

2020 NYARÁN 42 SZÁZALÉKKAL, ŐSSZEL PEDIG 34 SZÁZALÉKKAL NŐTT MEG AZ EMBERÖLÉSEK SZÁMA AZ ELŐZŐ ÉV AZONOS IDŐSZAKÁHOZ MÉRTEN.

A vizsgált 21 városban 610 gyilkossággal történt több, mint egy évvel korábban. Emellett a súlyos testi sértések száma 15 százalékkal ugrott meg ősszel, nyáron pedig 13 százalékkal, míg

A FEGYVERES BŰNCSELEKMÉNYEK SZÁMA 15 ÉS 16 SZÁZALÉKKAL.

A Demokrata Párthoz kötődő baloldali lapok mindezekért a koronavírus-járványt okolják, ennél azonban egy sokkal egyértelműbb magyarázat is van, méghozzá az, hogy a fontosabb rendőri hivataloknál folyamatosak a létszámleépítések és a drasztikus pénzmegvonások.

Mindez azért történik, mert

A RADIKÁLIS BALOLDALI BLM MOZGALOMHOZ KAPCSOLÓDÓ RENDŐRGYŰLÖLŐ KAMPÁNYOKNAK AKARNAK MEGFELELNI A DEMOKRATA VEZETÉSŰ ÁLLAMOK ÉS NAGYVÁROSOK.

A rendőrséget ért baloldali támadások hatásosak voltak, például New York városában 1 milliárd dollárt vettek el a rendfenntartó erők költségvetéséből, Los Angelesben pedig 150 millió dollárt.

Minneapolisban, ahol a BLM és a radikális baloldali – sokak szerint terrorszervezet – Antifa a legnagyobb nyomást gyakorolta a rendőrségre,

80 SZÁZALÉKKAL CSÖKKENT A KÖZÚTI ELLENŐRZÉSEK ARÁNYA 2019-HEZ KÉPEST, HISZEN A RENDŐRSÉGET MÓDSZERESEN MEGFÉLEMLÍTETTÉK.

A 2020-as amerikai események meglehetősen egyértelműen megmutatták, hogy a szabadjára engedett káosz és bűnözés az alapja a további hasonló eseményeknek, illetve az extrém szintre emelkedett vandalizmusnak és erőszaknak.

origo

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem