Mindegy, hogy egy, öt vagy tíz évet volt mellettünk, házi kedvencünk halála mély sebet hagy a lelkünkben. Mert szerettük őt, óvtuk, gondoskodtunk róla és ez érzelmileg mély kötődést hozott létre.

Tehát hogyan nézzünk szemben a fájdalommal? Erre válaszol Ștefania Voia pszichológus.

Miért érint nagyon mélyen egy házi kedvenc elveszítése?

Nagyon sok kisállat tulajdonos úgy tekint a házi kedvencére, mint egy emberi lényre, ezért nagyon ragaszkodik hozza. Sok esetben kedvencünk szinte családtagként van jelen az életünkben. Különösen az egyedül álló emberek esetében az érzelmi kötődés az átlagosnál is szorosabb, mivel az állatok képesek a feltétel nélküli szeretetre az emberekkel ellentétben és soha nem okoznak csalódást a gazdik számára. Másfelől, egy házi kedvenc mindig függ a gazditól, akárcsak egy gyerek a szüleitől. Ez a fajta kapcsolat kihat a gazdira, aki képes úgy tekinteni kedvencére, mint saját gyerekére. Ebben az összefüggésben egy ilyen kisállat elvesztése nagyon nagy fájdalmat okozhat a gazdi számára.

Hogyan szabadulhatunk meg a bűntudat érzésétől, ha kedvencünk elaltatására kényszerülünk?

Mikor a házi kedvencünk gyógyíthatatlan betegségben szenved, akkor teljes mértékben az őt gondozó személytől függ, ő az, aki enyhítheti valamilyen módon fájdalmát. Abban az esetben, ha nagymértékű a fizikai fájdalom és a gyógyulás esélyei minimálisak, kedvencünk minden egyes napja egy küzdelem lehet. Ilyen körülmények között a gazdi akkor tesz legnagyobb tanúbizonyságot szeretetéről és együttérzéséről, ha megtalálja a leghumánosabb módját a szenvedés megszüntetésére, legyen az akár az elaltatás. Ebben a kérdésben nincs helye a bűntudatnak, hiszen döntésünk révén segítettünk kedvencünknek a lehető legrövidebbre szabni a szenvedését, még ha ez számunkra fájdalmat is jelent.

De hogyan magyarázhatjuk meg a gyerekeknek a házi kedvenc elveszítését? Indokolt-e, hogy a nemes cél érdekében ne mondjunk igazat nekik?

A gyerekek számára kis kedvencük elveszítése talán az első szomorú élményt jelentheti számukra és fontos, hogyan dolgozzák fel. A felnőtt szerepe, hogy megmagyarázza, természetesen az ők szintjükön, hogy az elmúlás az sajnos az élet velejárója.

Ha gyerekünk olyan kicsi még, hogy nem értheti meg az elmúlás gondolatát, ezt a szomorú eseményt egy kis történet formájában is felvezethetjük számára, kihangsúlyozva, hogy mennyire jobb volt így az állat szempontjából, mivel nem szenvedett tovább. Nagyobb gyerekünknek azonban elmondhatjuk az igazságot, segítve neki ennek feldolgozásában és vele együtt megélni a gyászt. Nem javallott az igazság elhallgatása, mert előbb – utóbb fény derül rá és a gyerek úgy éli meg, hogy elárultuk őt.

És vajon jó ötletnek számít ebben az esetben, ha az űrt egy új kis kedvencet vásárlásával próbáljuk pótolni?

Mint minden veszteség után, ebben az esetben is jó, ha időt adunk magunknak a gyászra, még akkor is, ha egy kis állatról van szó. Ez segíthet abban, hogy elfogadjuk a helyzetet és átéljük a vele járó érzelmeket.

Egyes emberek esetében a gyászt segíthet feldolgozni egy másik kedvenc vásárlása, az iránta érzett gondoskodás érzésének újra átélése. Ezáltal elfogadjuk a múltat és van bátorságunk egy újabb érzelmi kötődésre a jövőben. Más emberek számára megkönnyíti a gyászt, ha új kedvenc helyett, a régi emlékére egy rá emlékeztető tárgyat, esetleg egy növényt vásárol, és azt gondozza.

filatropikum.com