6.6 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeÉletmódEgészség - betegségTerjed a brit vírusvariáns, de a vakcinák védenek ellene..

Terjed a brit vírusvariáns, de a vakcinák védenek ellene..

Magyarországon is megjelent a koronavírus új variánsa, és a brit mutáció gyorsabban terjed a Covid–19-nél, azonban az alkalmazott vakcinák hatékonyak ellene

– mondta Rusvai Miklós víruskutató, a Magyar Tudományos Akadémia doktora az M1 Ma Reggel című műsorában szombaton.

Hazánk az 54. ország a világon, ahol megjelent a brit vírusvariáns.

Rusvai Miklós víruskutató szerint annyiban agresszívebb a korábbi változatoknál a mostani, hogy gyorsabban terjed, tehát szerencsére súlyosabb tüneteket és nagyobb halálozást nem okoz. Nagyobb mennyiségben termelődik a megfertőzött emberek szervezetében, és könnyebben elkapják a fogékony emberek. Ezért körülbelül 70 százalékkal gyorsabban terjed, mint a korábbi változatok. Valószínűleg ez áll az utóbbi napok kedvezőtlenebb járványtani adatai mögött is.

A brit mellett már megjelent a világban a dél-afrikai és a brazil mutáns vírus is, ezeket Magyarországon azonban még nem mutatták ki

– mondta el a szakember.

A vakcinák a mutáns vírusok ellen is hatékonyak, alkalmazásukkal elkerülhető a megbetegedések kialakulása.

Jelenleg még nincs szükség a védőoltások módosítására, és

ha belátható időn belül sikerül megfékezni a vírus terjedését, akkor erre a jövőben sem lesz szükség

– hangsúlyozta Rusvai Miklós víruskutató.

hirado

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem