13.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekGazdaságTényfeltárás Bíró László egykori cégével kapcsolatban

Tényfeltárás Bíró László egykori cégével kapcsolatban

Már akkor végrehajtás alá helyezték Bíró László cégét, amikor még ő volt a tulajdonos.

A jobbikos politikus korábban ezt tagadta, és azt mondta: ő 2016 májusában otthagyta a Hegyalja-Mix Szociális Szövetkezetet.

A Hír TV birtokába került dokumentum szerint azonban a NAV már 2016 februárjában elrendelte a cég felszámolását.

A fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár, Fürjes Balázs úgy látja: a borsodi időközi választáson az ellenzék javaslata nettó nácizmus, ezért Bíró László támogatásáért Karácsony Gergely főpolgármester is felelős – közölte az M1 Híradója.

Egy hete még hazugságnak nevezte az ATV-ben Bíró László, hogy nem fizette ki varrodai alkalmazottait. A baloldal borsodi országgyűlési képviselőjelöltje azt állította: 2016 májusában hatalmas veszteségekkel szállt ki a vállalkozásból, és ő nem menekülni akart a helyzetből, hanem munkahelyeket teremteni.

Már akkor végrehajtás alá helyezték a Hegyalja-Mix Szociális Szövetkezetet, amikor még a jobbikos politikus a cég tulajdonosa volt. A Hír TV birtokába került dokumentum szerint ugyanis a NAV 2016 februárjában rendelte el a szövetkezettel szembeni felszámolást.

Kiderült az is: hogy Bíró László strómanok segítségével dönthette be a Hegyalja-Mix Szociális Szövetkezetet. Pedig a volt cégvezető 50 millió forintnyi állami támogatáshoz jutott.

A balliberális pártok továbbra is kitartanak Bíró László jelöltsége mellett. Akkor is ezt mondták, amikor kiderült róla,

hogy egy korábbi posztjában Budapestet „Judapestnek” nevezte, illetve a külföldi zsidó turistákra utalva „tetűcsúszdásokról” beszélt.

A cigánysággal kapcsolatban pedig azt mondta: a Sztojkáktól is meg kell védeni az országot. Bár iszonyatos mondatokat mondott korábban Bíró László, ismerte be Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, mégis megbocsátó volt a baloldali jelölttel szemben.

Arra hivatkozott, Bíró László már bocsánatot kért a történtekért, a baloldal politikai céljai érdekében pedig le kell nyelni a múltat. A hétvégén a megbocsátók sorába állt Karácsony Gergely főpolgármester is.

A baloldal közös jelöltjének, Bíró Lászlónak a támogatása nettó nácizmus” – fogalmazott Fürjes Balázs, a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár az ATV műsorában.

Korábban az MSZP volt elnöke, Kovács László mondta azt az M1-nek, hogy olyasvalakit ne támogasson a párt, akinek antiszemita megnyilatkozásai voltak, mert az árt az MSZP megítélésének. De tiltakozott az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség rabbija, Köves Slomó is. Szerinte ugyanis a baloldal a jobbikos jelölt indításával a rasszizmust és az antiszemitizmust legitimálja.

M1

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work