Hirmagazin.eu
Főoldal » Templomokat rombolnak le Nyugat-Európában – videók
Külföld

Templomokat rombolnak le Nyugat-Európában – videók

Több száz éves templomokat rombolnak le Nyugat-Európában különböző indokokra hivatkozva, sokszor a helyiek tiltakozása ellenére.

Bár van, hogy megtartják az épületeket, funkciójuk átalakul: üzletközpont, edzőterem vagy lakóház lesz a katedrálisokból. Eközben Közép-Európában egyre nagyobb hangsúlyt kap a keresztény örökség védelme – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Két templom és egy kápolna is veszélybe került a németországi Erkelenz közelében, ahol egy felszíni szénbánya terjeszkedése miatt lebonthatják az épületeket.A helyiek petíciót és plakátkampányt indítottak, hiszen a bánya nem csak a templomokat, hanem a települést is veszélyezteti.

2018-ban a nem messze fekvő Immerath évszázados templomát rombolták le szintén a szénbányászat érdekében.

A Szent Lambert-bazilikát, Immerath kéttornyú, neoromán stílusú dómját 1888 és 1891 között építették. Az utolsó szentmisét 2013-ban, a templom felszentelése után 123 évvel tartották. A templomot 2014 áprilisában átadták a külszíni barnaszénfejtést végző cégnek, majd – évekig tartó tiltakozó akciók ellenére – 2018. január 8-án munkagépekkel megkezdték és két nap alatt befejezték a lebontását.

Néhány hét alatt bontották le a franciaországi Abbeville városában álló Saint Jacques templomot is 2013-ban.

Az életveszélyes állapotban lévő templom felújítására nem volt pénz, ezért döntöttek a lebontás mellett.

A bontásról készült felvételek sokkolóak voltak, gyorsan terjedtek – és azóta is terjednek – a közösségi médiában. A franciaországi templomok helyzetére azonban a Notre Dame-i tűzeset hívta fel a figyelmet.

Franciaországban 87 katedrálist tartanak nyilván, ezeknek az állam a tulajdonosa. Az 1905 előtt épült templomok fenntartása és karbantartása azonban a helyi önkormányzat feladata, ami hatalmas anyagi terhet ró rájuk, a leromlott állapotú épületekben elvégzendő munkákat pedig sokszor nem tudják megfizetni.Emiatt döntenek úgy egyre többen, hogy eladják ezeket.

2030-ra az egyházi vagyon 5-10 százalékát adhatják el így, rombolhatják le vagy hagyhatják magára végleg, mondta el a Le Figaronak Édouard de Lamaze a Vallási Nemzeti Örökség Figyelőintézete (OPR) elnöke.Németországban pedig már ötszáz templom üresedett meg, amiket vagy lebontanak, vagy átalakítanaka Keresztény Kutatás nevű szervezet szerint.

Hollandiában is egyre kevesebb a hívő keresztény, az egyházközösségek nem tudják fenntartani templomaikat, az épületek itt új funkciót kapnak.

Az 1800 és 1970 között épült holland templomok mintegy 25 százalékát apartmanházként, irodaként, vagy kulturális központként hasznosították,tette közzé saját felmérési eredményét a Trouw holland napilap. A cikk szerint az 1800 előtt épült holland templomok mintegy 20 százalékát leggyakrabban közösségi központként, múzeumként vagy színházként működtetik.

A legtöbb esetben nemzeti műemlékekről van szó, ezért az adott egyházi közösségek igyekeznek valamilyen áthidaló megoldást találni az épületek újrahasznosítására, megőrizve azok kulturális örökségi jellegét, de szélsőséges megoldásokkal is találkozhatunk: Hollandia északi részén egy egykori református templomot nyaralóvá, az ország déli részén pedig egy nagy neogótikus templomot edzőteremmé alakítottak.

Ahogy Nyugat-Európában folyamatosan tűnnek el vagy alakulnak át a templomok, addigKözép-Európában egyre nagyobb hangsúlyt kap az épített egyházi örökség megőrzése, és a gyülekezeteknek helyt adó új templomok építése.

Magyarországon sorra épülnek az új templomok és egyházi épületek, de a korábban forráshiány miatt megakadt projektek is újraindulhatnak, köztük a híres Tokaji Borvidék egyik településén, Bodrogkeresztúron.

A bodrogkeresztúri római katolikus templom renoválása 2017-ben indult, amelynek során a szakemberek rég elfeledett gótikus falfestményeket, illetve sírhelyeket találtak, így a régészeti feltárást is megkezdték. Ennek köszönhetően olyan tárgyi leletek kerültek elő, amelyek azt bizonyítják, hogy a katolikus templom múltja, akár a 13. századig is visszanyúlhat.

Míg Franciaországban és Németországban több száz templomot rombolnak le, addig Magyarországon és a Kárpát-medence magyarok lakta területein 2019-ig, 9 év alatt 2800 templom újult meg és 120 új templom épült a kormány és az egyházak összefogásának köszönhetően,erről beszélt nemrég Soltész Miklós, a magyar Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára.

Látjuk, milyen folyamatok zajlanak a világban, főleg Nyugat-Európában, ahol bezárt templomokból kultúrházak, szórakozóhelyek, adott esetekben mecsetek lesznek, jegyezte meg, majd hozzátette: „hála istennek, Közép-Európában, nálunk, Magyarországon egyre több templomot tudunk építeni, felújítani” – tette hozzá.

origo, Hirmagazin.eu

Hasonló hírek

Hollandia betiltja az “arctakaró” leplek viselését

Géza

Védőőrizet alá helyezték a meggyilkolt Hasogdzsi menyasszonyát

Géza

Gyilkolt a villám a hegyekben

info
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------