Hirmagazin.eu
Főoldal » Tele van patkánnyal a templom, mégis özönlenek a turisták: a Karni Mata nagyon furcsa hely
Külföld

Tele van patkánnyal a templom, mégis özönlenek a turisták: a Karni Mata nagyon furcsa hely

Nyüzsögnek a patkányok a Karni Mata-templomban, és szentként tisztelik őket a helyiek.

Az épületben megközelítőleg 25 ezer patkány él, az állatokat azonban nem irtják, sőt, szentként tisztelik és imádják.

A templom névadója, Karni Mata egy női, hindu harcos volt, akiben a hindu vallás követői Durga, a harcok és a győzelem istennőjének megtestesülését tisztelik. A legenda szerint az asszony fia elvesztése után Yamával, a halál istenével abban kötött alkut, hogy minden leszármazottja patkányként reinkarnálódik, mielőtt egy családban emberként újjászülethetnének.

Patkányok temploma

A család megnyilvánulásának vélt, kabbáknak nevezett szent patkányok templomába a világ minden tájáról érkeznek turisták. A patkányokat mély tisztelet övezi, a templomban nemcsak szabadon mozoghatnak, de etetik is őket. Naponta több száz hívő látogatja a templomot, hosszú sorok kígyóznak a bejárat előtt, hogy találkozzanak az állatokkal, akiktől áldást kaphatnak életükre.

Kiváltképp szerencsésnek számít az, aki meglát egy ritkaságszámba menő, fehér színű, albínó patkányt, még jobb, ha át is fut az ember lábán. Mint minden hindu szentélynél, a cipőt a belépés előtt le kell venniük a látogatóknak.

A templomban élő papi családok feladata a patkányok etetése és az épület tisztán tartása. Az állatok által megkóstolt, de meghagyott, áldottnak tartott ételekből a látogatók is fogyaszthatnak. Meglepő, de pestisjárvány ennek ellenére nem érintette a falut, sőt, betegek is gyakran zarándokolnak a helyszínre, a gyógyulásukért imádkozva.

A legenda szerint a 151 éves korában eltűnt Karna Mata követői úgy tartják, haláluk után ők is patkányként fognak újjászületni, ha pedig ezt követően patkányként elpusztulnak, újra emberi életet kapnak.

Tilos rálépni a patkányokra

Bár bizarrnak tűnhet, a patkányokat itt valóban imádják, elpusztításuk pedig hatalmas bűnnek számít. Az építmény udvarát háló védi a ragadozó madaraktól. Ha pedig egy turista véletlenül rálép egy állatra, és ez annak halálát okozza, büntetésképpen meg kell vásárolnia egy ezüst vagy egy arany patkányszobrot, majd a bűnbocsánat elnyeréséért odaadományozni a templom javára. Bár az állandóan nyüzsgő állatok között óhatatlanul előfordul az ilyesmi, ajánlott nagyon odafigyelni a patkányokra.

femina

Hirmagazin.eu

Hasonló hírek

Megcsúszott és kiszaggatta a másfél millió dolláros festményt

info

Brexit-káosz: Németország a legrosszabbra készül

Mazsi

Kiadták a riasztást: szörnyűség közeledhet a partokhoz

Mazsi
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------